2015. július 9., 17:59

Csáky: Megbolondultak az európai szocialisták?

POZSONY, STRASBOURG. Az európai szocialisták frakcióvezetője a görögországi helyzet kapcsán egy alap létrehozását javasolta, mely kölcsönössé tenné az adósságokat. Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője szerint ez a jelenleginél sokkal rosszabb helyzetet eredményezne, hiszen így bármely európai ország felelőtlenül adósságba kergethetné magát.

Tegnap a görögországi helyzettel kapcsolatos európai parlamenti vita során a legmeglepőbb javaslat az európai szocialisták parlamenti frakcióvezetőjétől, Gianni Pittellától hangzott el – emlékeztetett portálunkhoz eljuttatott közleményében Csáky Pál. 

„Úgy hiszem, hogy helyes dolog vitázni az adósság átütemezéséről is, nem kényszerrel, hanem a 2012-es kötelezettségvállalások tiszteletben tartásával, amelyeket meg kell becsülnünk. És azt is hiszem, hogy el kell gondolkodnunk egy európai adósság-konferenciáról, amely megvitatná egy alap létrehozatalát az adósságok felvásárlásáról, illetve kölcsönössé tételéről” – idézte az ülés jegyzőkönyvéből Gianni Pittella felszólalását a Magyar Közösség Pártja EP-képviselője.

Csáky Pál szerint a javaslat feszültséget okozott magában a szocialista frakcióban is, arról nem is beszélve, hogy a szocialista miniszterelnökök egyike-másika teljesen mást mond otthon országa polgárainak.

„Robert Fico miniszterelnök kijelentései szerint akár népszavazásig is el kellene vinni a dolgot, ha bárki pénzt kér Szlovákiától mások adósságának csökkentésére. Az európai szocialisták ámokfutó javaslata viszont kölcsönössé szeretné tenni az adósságokat, ami a jelenleginél sokkal rosszabb helyzetet eredményezne, hiszen bárki felelőtlenül adósságba kergethetné magát mondván, hogy ott van mögötte a közös európai védőháló” – fejtette ki az EP-képviselő. „Most már csak azt kellene tudni, melyik szocialista hang a valódi” – jegyezte meg Csáky Pál. 
 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.