Büntetőeljárás indult a Bašternák-ügyben
A büntetőeljárás állítólag adócsalásban való bűnrészesség miatt indult az ismert vállalkozó ellen.
„Az eljárás elindítására azon feljelentés alapján került sor, amelyet Jozef Rajtár, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője tett idén májusban a Real Forum Invest cég törvényes képviselői ellen. Közéjük tartozik Ladislav Bašternák vállalkozó is “ – magyarázta Svrèeková.
A Real Forum Invest – amely a pozsonyi Bonaparte lakónegyedet is építette, ahol Robert Fico miniszterelnök is lakást bérel – több mint 2 millió eurónyi adótartozást halmozott fel. A társaság egyik ügyvivője a 2009 és 2013 közti időszakban Ladislav Bašternák volt.
„Nyilvánosan hozzáférhető információk alapján világos, hogy a cég többnyire veszteséges volt, így tehát ez a hátralék nem nyereségből származó hátralékként keletkezett, hanem feltételezhető, hogy áfa-hátralékként keletkezett. A nyilvánosan hozzáférhető forrásokból származó információk elemzéséből arra következtethetünk, hogy valószínűleg többféle bűncselekmény gyanúja is fennáll“ – állítja feljelentésében Jozef Rajtár.
