2014. augusztus 17., 12:54

Bugár: Matoviè nem való a szlovákiai politikába

POZSONY. A választók döntenek arról, ki kerül majd két év múlva a parlamentbe, de Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek vezetője nem való a szlovákiai politikába – véli Bugár Béla, Most-Híd elnöke.

„Mondhatnám, mint ahogy Matoviè úr is, hogy senkivel sem dolgozom együtt, mert a régi politikai pártok csupán banánt osztogatnak. De mit tesz ő a parlamentben? Amikor négy pártból állt a kormánykoalíció, szétverték azt. Tizenhat képviselőjük volt, most az ördög sem tudja, hány képviselője van az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) parlamenti frakciójának. Ráadásul úgy szavaznak, ahogy nekik tetszik” – fogalmazott Bugár Béla.

A Most-Híd elnöke ezzel Igor Matoviè keddi, Radoslav Procházkának címzett kijelentésére reagált. Matoviè arról beszélt, hogy a régi politikai pártokat nem zavarja a korrupció, a kormánypárti képviselők pedig „banánokat osztogatnak” olyan formában, hogy a közigazgatásban állást adnak a hozzájuk közel állóknak.

„Matoviè úr helyében alaposan megfontolnám, hogy a korrupcióval kapcsolatban egyáltalán kinyitom-e a számat. Nem a régi politikai pártok mondták azt: 20 millió eurót kínáltak, ha két vállra fektetem a kormányt. Aztán mikor arról kellett volna beszélnie, kitől kapta ezt az ajánlatot, hirtelen csak annyit mondott, hogy vicc volt az egész” – jegyezte meg Bugár hozzátéve: véleménye szerint Matoviè családi cége a kampány során előnyben részesítette az O¼aNO-t.

Igor Matoviè kedden arról beszélt, hogy Radoslav Procházkának, a Háló (Sie) vezetőjének kampányával kapcsolatos első sajtótájékoztatóján szándékosan nem említette, hogy egy hangfelvétel formájában bizonyíték is van a kezében. „Meg akartam mutatni az embereknek, hogy korrupt politikusok, hivatalnokok, rendőrök vagy orvosok esetében bizonyítékokra van szükségük, ellenkező esetben bolondot csinálnak belőlük, azt állítva, hogy az eset meg sem történt” – mondta.

A Most-Híd elnöke szerint az ügyben egy állítás áll szemben egy másikkal. „Matoviè úr azt állítja, hogy ennek még lesz valamilyen folytatása, Procházka úr viszont azt, hogy a mondatait manipulálták és összevágták. Ennek megállapítására megvannak a megfelelő szervek” – mutatott rá hozzátéve: jelenleg nem lát okot arra, hogy pártja ne működjön együtt a Hálóval. Megjegyezte, hogy a Matoviè vezette O¼aNO jelenleg kaotikusan szavaz a parlamentben, a párt elveszítette lehetséges koalíciós partnereit. „Elutasíthatja az együttműködést a Hálóval, a Kereszténydemokrata Mozgalommal vagy bárki mással. Õ lassan már nem is céloz, csak lő. De ennek mi lesz az eredménye? Bekerül a parlamentbe, de ki látja hasznát?” – vetette fel a kérdét Bugár.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.