Bugár: Harminc éve vagyok a politikában. Sohasem hazudtam!
Bugár azok után állt nyilvánosság elé, hogy kiderült, korábban feltehetően nem mondott igazat Kočnerhez fűződő kapcsolatáról.

Rögtön egy igen erős felütéssel vette kezdetét a sajtótájékoztató. Bugár ugyanis nyomatékosan felszólította a sajtó munkatársait, legyenek szívesek nem összekötni nevét Marián Kočnerével, hiszen ők nem is ismerik egymást, nem találkoztak, és nincs köztük semmiféle kapcsolat.
A pártelnök szinte azonnal kijavította magát, mondván, a Maldív-szigeteken végülis összefutottak, de ott és akkor egyszer, ráadásul utoljára is. Megint előkerült, hogy ki fizette a nyaralást, de Bugár ezúttal igencsak indulatosan jelentette ki, igazolni tudja, hogy nejével a saját zsebükből fizették a kirándulást.
Bugár Béla nehezményezte, hogy a sajtó és nyilvánosság inkább hisz egy Kočnerhez hasonló kétes alaknak, ahelyett, hogy az ő szavára adnának. Mint mondta, harminc éve van a politikában, soha nem volt, és soha nem is lesz rejtegetnivalója.
Mivel a Most-Híd sajtószobájának álmennyezete még ekkor sem szakadt a láthatóan ideges és törődött pártvezér nyakába, Bugár még azon is sopánkodhatott egy sort, mi lesz Szlovákiából, ha a társadalom a Kočner-féléknek hisz majd.
Az ominózus reggeli kapcsán elmondta, a hotel éttermében futottak össze, s ahogy a többi szlovákkal is, jól elbeszélgettek az otthoni helyzetről, minden egyéb állítás valótlan.
A monológ egy pontján egész egyszerűen hazugsággal vádolta meg a nagyvállalkozót.
Egy Kočner most-hidas kapcsolatait firtató kérdésre úgy reagált, nem tud arról, hogy a nagyvállalkozó bárkivel is találkozott volna a pártvezetés tagjai közül. A Kuciak-gyilkosság feltételezett megrendelője egyébként sem befolyásolhatta volna a Most-Híd döntését, hiszen Bugár nem egyedül hozta meg a kormányon maradást kimondó döntést, az irányt a párt vezetése együtt határozta meg.
Arra is utalt, jó alaposan "tökönrúgta" volna Kočnert, ha az megpróbál belebeszélni a párt döntéseibe.
Az RTVS egyik riportere azt is felvetette, mindentől függetlenül bizony Kočnernek is kedvező döntést hozott a Most - Híd. Bugár erre pártja érdemeit kezdte sorolni, majd szokásos formuláinak egyikét előrántva kiemelte, mind ő, mind a pártja felelősségteljes döntést hozott a Kuciak-gyilkosság óta eltelt időkben.
Szavait azzal zárta, a hatóságokra kell bíznunk, hogy kiderítsék ki mond igazat, és ki nem. Nem a politikusok és különösen nem az újságírók dolga ezt eldönteni.