Bugár Béla: nem indokolt Kaliòák menesztése
"Õk új információnak tartják azt, hogy a miniszternek valamiféle köze volt Ladislav Bašternákhoz. A miniszter úr azonban megmutatta nekem azokat a dokumentumokat, amelyek alapján ő csak megvette a Bašternék-féle cég alig 17 százalékát, de a pénzt nem Bašternáktól kapta, ráadásul még tartoznak is neki. Ez nem bizonyíték" – hangsúlyozta.
Bugár Béla azt állítja, hogy sem az ellenzék, sem a koalíció nem helyettesítheti a bűnüldöző szerveket. "Mi nem mondhatjuk azt, hogy valaki bűnös-e vagy sem. Annyira feltétlen a rendszer iránti bizalmatlanság, hogy csak azt tehetjük: visszaszerezzük az abba vetett bizalmat. Például megtehetjük azt, hogy a rendőrségi felügyelet függetlenné váljon a rendőrség vezetőségétől és a belügyi tárcától" – mondta Bugár.
Andrej Danko házelnök(SNS), akivel együtt tartózkodik Vatikánban Bugár, június 21-én, kedden e téma kapcsán elmondta: nem bizonyosodott be az, hogy törvénytelenség történt Kaliòák miniszter eljárása során.
"Mégsem vádolhatjuk és büntethetjük meg, illetve meneszthetjük az embereket érzelmek és sajtótájékoztatók alapján" – jelentette ki. Továbbra is kitart azonban álláspontja mellett, hogy a bűnüldöző szervek vizsgálják ki a vállalkozó ügyét. "Engem nem érdekel Bašternák, és azt, hogy láttam, miként parkol a rokkantaknak fenntartott helyen, a szemébe is megmondanám, ha ott lennék. Már másodszor mondom nyilvánosan: izzadjon, ha valami rosszat követett el. Nem áll érdekemben és gusztusom sincs egy ilyen embert fedezni" – hangsúlyozta Danko.
Robert Kaliòák belügyminisztert tehát másodszor is megpróbálja meneszteni az ellenzék, amely elegendő aláírással rendelkezik a rendkívüli ülés összehívásához, amelyeket várhatóan pénteken délután ad le. Danko házelnöknek hét napja marad az ülés összehívására.
A Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) egyúttal további tüntetéseket akar szervezni a pozsonyi Bonaparte lakónegyedben, ahol Robert Fico kormányfő (Smer-SD) is lakást bérel az adócsalásokkal gyanúsított Bašternáktól. Azokra hétfő délutánonként kerülne sor a következő fél évben – mondta el parlamenti sajtótájékoztatóján Igor Matoviè (O¼aNO-NOVA), aki nem gondolja azt, hogy vesztett ügynek minősülnek ezek a tiltakozások.
"Ha az embereknek számít az ország és gyermekeik jövője, akkor eljönnek" – mondta. Hozzátette: e tiltakozások nem az ellenzék magamutogatásáról, hanem a közvéleményről szólnak. A hétfői tüntetésen való többezres részvételt sikerként könyvelte el, amiért köszönetet mondott az embereknek. Úgy véli, hogy arra egész Szlovákiából érkeztek emberek. Az ellenzék azt állítja, hogy saját tevékenységével nem az előrehozott parlamenti választások megtartását szorgalmazza. "A koalíció nélkülünk is felbomlik" – szögezte le Veronika Remišová (O¼aNO-NOVA).
Robert Kaliòák Fico kormányfő és az egész Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) bizalmát élvezi. Fico szerint Kaliòák bebizonyította, hogy nem fogadott el pénzeket Bašternáktól. Robert Fico ismételten kijelentette, hogy nem hajlandó kiköltözni a Bašternák tulajdonában levő lakásból. Ezt csak akkor teszi meg, ha bebizonyosodik Bašternák állítólagos adócsalásokkal kapcsolatos vétke. A kormányfő egyúttal elítélte az ellenzék lépéseit, szerinte az ellenzék frusztrálódott a választások miatt, s ezért a gyűlölet politikáját terjeszti.
"Elutasítom azt, hogy azok az emberek, akik a múltban bizonyíthatóan törvényt sértettek, ma erkölcscsőszként tündököljenek. Az egyetlen dolog, amit ezek az urak felkínálhatnak, a gyűlölet programja. Semmi másra nem képesek" – állítja Fico, aki szerint Matoviè egy megrögzött hazudozó.

