2016. december 4., 17:58

Budaj: A Meèiar-amnesztiák kapcsán kiadott nyilatkozat csak placebo

POZSONY. Az 1998-ban hozott Meèiar-amnesztiák kapcsán a kormány által javasolt nyilatkozat nem az eltörlés mellett foglal állást, az csupán egy placebo – jelentette ki a TA3 Politikában című vitaműsorában Ján Budaj, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek–Új Többség parlamenti képviselője.

Ján Budaj szerint a probléma mindaddig él, míg el nem törlik a Meèiar-féle amnesztiákat. „Igazságot nem szolgáltat, csupán annak benyomását kelti a kormányfő nyomása alatt lévő képviselőkben, akik nem akarnak az eltörlésére szavazni“ – vélekedett az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek–Új Többség (O¼aNO–NOVA) parlamenti képviselője.

A beszélgetés másik résztvevője, Gál Gábor, a Most-Híd képviselője szerint a nyilatkozat az adott bűncselekményeket egyrészt erkölcsileg elítéli, de elismeri, másrészt nem teremt lehetőséget, hogy adott esetben lefolytassák a nyomozást és a büntetőeljárást, melyet le kellene zárni.

„Mi támogatjuk. A nyilatkozat szövegének előkészítésében mi is részt vettünk. Még az alkotmányjogi bizottságnak kell véleményeznie“ – mondta a kormány által jóváhagyott javaslat kapcsán.  Gál Gábor egyúttal rámutatott, hogy formális-jogi szempontból a nyilatkozat jóváhagyásának nem a kormány, de a parlament döntésének kell lennie.

Ján Budaj hangsúlyozta, hogy a nyilatkozatban nincs megemlítve az akkori hatályon kívül helyezett népszavazás, ahogy az sem, hogy Michal kováè köztársasági elnök fiának az elrablásával kapcsolatos nyomozás leállításával Meèiar állítólag parancsot adott az elrablással kapcsolatos többi ügy leállítására is. „Ez pedig Róbert Remiáš meggyilkolása. Ezt a bűncselekményt, ami éppen az amnesztia miatt nem lett kivizsgálva, nagy igazságtalanság lenne kihagyni, ha már valaki nyilatkozatot terjeszt elő a parlamentben“ – jegyezte meg Budaj hozzátéve, hogy módosító javaslatot terjeszt elő.

Gál szerint megvan a lehetősége, hogy a nyilatkozatot úgy fogalmazzák meg, hogy minden képviselőnek megfeleljen és legyen esély az elfogadására.

Megosztás