2013. május 16., 08:41

Botrányos döntést hozott a szlovák legfelsőbb bíróság

POZSONY. Tiltakozik a Szlovákiai Helsinki Bizottság a szlovák szélsőjobb rasszista plakátját elfogadhatónak tartó legfelsőbb bírósági döntés ellen.
Nem találta sem romaellenesnek, sem nemzetgyalázónak a szlovák legfelsőbb bíróság azt a szélsőjobbos röplapot, illetve választási plakátot, amely a cigányokat parazitaként említi. A legfőbb szlovák bírói hatalom érvelése szerint azért nem történt nemzetgyalázás, mert Marian Kotleba pártjának választási hirdetése úgy fogalmaz, hogy ha rám szavazol, „nemcsak” a cigány paraziták kedvezményeit szüntetem meg.

A Szlovákiai Helsinki Bizottság elítéli a határozatot. Az emberi jogi szervezet elnöke, Petőcz Kálmán a Határok nélkül szerdai adásában azt mondta, botrányosnak tartják, hogy a legfelsőbb bíróság legitimizálta a nemzetgyalázást. „Ezután nem látom akadályát annak, hogy bármely más nemzetet lehessen gyalázni, vagy fajt vagy felekezetet” – nyilatkozta az emberi jogok védelmére alakult egyesület vezetője.

Petőcz Kálmán szerint a kerületi és a legfelsőbb bíróság nem foglalkozott az ügy lényegével. Mindenféle nyelvi elemzéseket végeztek, ahelyett, hogy azt vizsgálták volna, hogy egy közéleti személyiség nyilvánosan parazitának nevez egy népcsoportot. Az, hogy ezt büntetlenül tehette meg, ellentétes Szlovákia mindenféle emberi jogi kötelezettségével. Hozzátette: azért is különös, hogy a szlovákiai bíróságokon elsikkadt az ügy lényege, mert 2010-ben, amikor a magyar bíróság betiltotta a Magyar Gárdát, akkor éppen azzal érvelt, hogy a kijelentéseket, cselekedeteket összefüggéseikben kell nézni , amiből kiderül a tényleges szándék. A szlovákiai bíróságok azonban éppen utóbbit nem vizsgálták, megelégedtek bizarr nyelvi elemzésekkel – hangsúlyozta az egyesületi vezető.

A legfelsőbb bíróság határozatában nem esik szó szólásszabadságról, az érvelés pusztán arról szól, hogy nem csak a romákat gyalázta – mondta. A Szlovákiai Helsinki Bizottság elnöke szerint azonban ez a magyarázat még rosszabb színben tünteti fel Kotleba pártjának mondatát, hiszen az következik belőle, hogy bármely nemzetet lehet gyalázni.

A szervezet sajtóban közzétett állásfoglalása után Petőcz Kálmán – mint a Kossuth Rádió műsorában hangsúlyozta – azt várja, hogy tényleges vita kezdődjön az ügyben. Ennek résztvevői lehetnének a kormány emberi jogi tanácsa és a törvényhozás emberi jogi bizottsága. Egy bíró hozhat rossz döntést, és ekkor nemcsak lehet, hanem kell is azt bírálni, például az ombudsmannak. Hozzátette: a szlovák emberi jogi központ, amely már két évtizede viszi a pénzt a költségvetésből, évente több százezer eurót, meg sem szólalt, „ami szintén eléggé botrányos” – mondta a Határok nélkülben Petőcz Kálmán, a Szlovákiai Helsinki Bizottság elnöke.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.