2015. június 24., 15:40

Börtönben marad Polgári

Nem járt sikerrel a Szlovák Köztársaság Lefelsőbb Bíróságán Tibor Polgári, aki 1991-ben fő szervezője volt 5 börtönőr véres meggyilkolásával végződő szökésnek a lipótvári börtönben. Perújrafelvételi kérelmét elutasították. Ez azt jelenti, hogy rövid időn belül nem kerül ki a rácsok mögül.
Polgári, akit életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek, panaszt nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságra a Pozsonyi Kerületi Bíróság márciusi döntésével kapcsolatban, amely elutasította a perújrafelvételt. „A Legfelsőbb Bíróság mai zárt ülésén Polgári elítélt panaszát elutasította” – tájékoztatta a TASR ügynökséget a Legfelsőbb Bíróság Elnökének Hivatala.

Polgári 1984 óta van börtönben, először kilenc évre ítélték zsarolás miatt, 1993-ban a vérengzés miatt életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Feltételes szabadlábra helyezését 3 év múlva kérheti. Õ az az elítélt, aki a leghosszabb időt tölti megszakítás nélkül börtönben Szlovákiában.

A vérengzés másik elkövetőjét, Dalibor Bajgert április első felében helyezték szabadlábra a rózsahegyi büntetés-végrehajtó intézetből. Megszakítás nélkül 26 évet töltött börtönben, ahol először 11, ezt követően 15 éves szabadságvesztését töltötte.

Hasonlóan, mint Polgári esetében tavaly november elején, a Pozsonyi Kerületi Bíróság elutasította a lipótvári vérengzés egy másik elkövetőjének, Miloš Urigának a perújrafelvételre vonatkozó kérelmét. A kerületi bíróság 1993. februárjában gyilkosság, hatósági személy ellen elkövetett támadás, illegális fegyvertartás és fegyverkezés, túszejtés és egyéb bűncselekmények vádjában bűnösnek találta Urigát, és különösen jelentős visszaesőként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A Pozsonyi Kerületi Bíróság döntését a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta. Uriga Polgáritól eltérően 1989. júliusától van megszakítás nélkül börtönben, ahol a vérengzés előtt 7,5 éves börtönbüntetését töltötte.

A lipótvári börtönben – amelyet a korábbi rendszer idején a legszigorúbb börtönnek tartottak – 1991. november 23-án történt a vérengzés, amikor az elítéltek egy csoportja szökni akart. Köztük volt Ondrej Harvan (30), akit korábban gyilkosságért 23 évre, Dalibor Bajger (20), akit 11 évre, Polgári (30), akit zsarolásért és rablótámadásért 9 évre, Vladimír Duda (25), akit rablásokért 8 évre, Miloš Uriga (22), akit rablásért 7 évre, Bartolomej Botoš (26), akit erőszak miatt 10 évre, Václav Fedák (21), akit korábban 4 évre ítéltek el. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a szökést októbertől tervezték, és bármilyen áron véghez akarták vinni tervüket.

A szökésben levő elítéltek első áldozata František Svoboda fegyőr lett. Az elítéltek létszámellenőrzése után Polgári megkérte őt, hogy nyissa ki az ajtót, ugyanis levelet szeretne bedobni a postaládába. Amikor az őr teljesítette a kérést, Polgári megtámadta. Közben csatlakozott hozzá Uriga, aki néhányszor késsel megszúrta az őrt. Svoboda a helyszínen életét vesztette. Az elítéltek az irodába mentek, ahol megkötöztek és brutálisan megvertek 4 másik őrt. Felvették az őrök egyenruháját, és eljutottak a börtön kapujáig. Közben 2 gépfegyvert és 4 pisztolyt tulajdonítottak el. A kapunál a helyszínen megöltek 4 őrt, két másik őrnek komoly sérüléseket okoztak. Az utolsó őrt túszul ejtették, és magukkal vitték. Vele együtt még visszatértek a börtönbe, hogy utolsó társukat is kiszabadítsák. Polgári lelőtte azt a foglyot, aki megpróbált útjukba állni.

A szökés során az elítéltek autókat loptak, amelyeken a terv szerint Lengyelországba szerettek volna eljutni, onnan pedig hajóval Ausztráliába. Széleskörű rendőrakció során 20 órán belül elfogták őket. Csak Polgári sebesült meg, aki gépfegyverrel próbálta védeni magát.

1993. február elején született meg a szökött fegyencek, gyilkosok ügyében az ítélet. A Pozsony Kerületi Bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Ondrej Harvant, Tibor Polgárit és Miloš Urigát. Vladimír Duda 13 évet, Dalibor Bajger és Václav Fedák 15 évet, Bartolomej Botoš 18 évet kapott. Ondrej Harvan elítélt röviddel az ítélet után cellájában felakasztotta magát. Fedákot 2009-ben, Dudát 2010-ben helyezték szabadlábra.

A börtön őrségének 3 tagját Polgári ölte meg, aki már 20 hónappal korábban, 1990. márciusában részt vett egy börtönlázadásban a börtönben. Ez a hatalmas lázadás a szocialista rendszer legkeményebb börtönében 1990. március 15-én tört ki.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.