2013. február 7., 10:17

Börtönbe kerül a dunaszerdahelyi Batman?

DUNASZERDAHELY. Egy dunaszerdahelyi lány, Csilla továbbra is azt állítja, hogy a helybeli, Batmanként elhíresült Kohári Zoltán öt évvel ezelőtt szexuálisan bántalmazta őt. Az ügyben tegnap újabb bírósági tárgyalásra került sor, de döntés nem született.

A 35 éves Zoltán állítólag még 2007-ben, egy iskolai kollégiumban simogatta Csilla intim testrészeit a lány akarata ellenére. A sértett első alkalommal vett részt a bírósági tárgyaláson. „Minden úgy történt, ahogy azt elmondtam, végre börtönbe kellene zárni őt. Már nem akarok emlékezni és állandóan arról beszélni, ami kellemetlen számomra. El akarom felejteni örökre“ – mondta a Nový Èas napilapnak.

Batman sem változtatott korábbi vallomásán. A tegnapi tárgyaláson ugyanazt hangoztatta, amit eddig: nem bűnös és ezt be is bizonyítja. „Bizonyítékaim vannak róla, hogy találgat és ezt be is bizonyítom“ – mondta Csilla címére. A bírósági tárgyalást ismét elnapolták, mert az ügyész további két tanú kihallgatását javasolta.

Egyelőre tehát kérdéses, hogy az "emberszerető" dunaszerdahelyi Batman börtönbe kerül-e. Csilla azt állítja Zoltánról, hogy lelkileg nincs teljesen rendben. „Tiszta bolond. Remélem, hogy a bírósági eljárás végeztével sosem találkozom vele“ - nyilatkozta. Kohári tegnap arra a kérdésre, hogy a lány változatlanul tetszik-e neki, nem válaszolt.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.