Bombariadó miatt evakuálják a kerületi bíróságokat
A rendőrök és tűzoltók sereglettek a Pozsonyi Kerületi Bíróság Kertész utcai (Záhradnícka), Igazságügyi Palotaként is ismert épületéhez. Hasonló bevetésekre került sor az ország többi kerületi bíróságainak épületeinél, illetve a Nagyszombati Járásbíróság épületénél is.
„08:05 órakor egy névtelen telefonáló egy a bíróság épületében elhelyezett bombát jelentett a 158-as számon be a 158-as telefonszámon. 08:10 órakor megjelent e helyszínen a rendőrségi járőregység“ – mondta el az Aktuality.sk internetes hírportálnak Pavol Adamèiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője. „Jelenleg az épület átkutatása zajlik“ – fűzte hozzá.
Egy a rendőrséghez közeli forrás szerint az eseményeket két névtelen telefonhívás előzte meg, az egyik Kassa, míg a másik Nagyszombat megyében.
A Kassa megyében jegyzett névtelen bejelentő azt mondta, hogy a bomba a kerületi bíróság épületében lett elhelyezve, de mivel azt nem pontosította, hogy melyikben, a rendőrségnek az összes megyei székhelyű bíróság épületét át kell kutatnia.
A másik névtelen telefonáló azt állította, hogy a Nagyszombati Járásbíróság épületében helyeztek el bombát. Az előzetes értesülések alapján a bejelentések nem egyazon személytől érkeztek.
