2016. április 4., 10:29

Bíróság elé áll Jozef Markuš, a Matica slovenská volt elnöke

POZSONY. Jozef Markušnak, a Matica slovenská kulturális szervezet volt elnökének első bírósági tárgyalását április 8-ra, péntekre tűzte ki a Pozsonyi III-as számú Járásbíróság. A vádirat szerint a Matica slovenská hajdani elnöke idegen vagyon hűtlen kezelésének különösképpen súlyos bűncselekményét követte el.

Az illetékes ügyészség szerint ezt a vétket a szlovák kulturális szervezet elnökeként és statutáris szerveként követte el. A rendőrség még 2014 szeptemberében a pozsonyi kerületi ügyész utasítása alapján vádolta őt ezzel a tettel.

Valójában a „maticás“ pénzalap-botrányról van szó: a Matica állítólag több mint 200 ezer eurót herdált el. Jozef Markuš húszéves elnökösködés után 2010-ben távozott a Matica slovenská éléről. Bűnössége bebizonyosodása esetén akár 10-15 évre is elítélhetik.

Megosztás