Bevonni a fiatalságot a falu életébe
Kamocsán Lukács Katalin pedagógus, MKP-s képviselő a testület elé terjesztette az „I love Kamocsa - junior” programot, melynek célja a fiatalságot belevonni a falu életébe. Minden önkormányzati képviselő és a polgármester is támogatóan állt az ötlet mögé.

„Az MKP programjában benne van az ifjúsággal való foglalkozás és ez most ebben a projektben öltött testet” – mutatta be a tervet Katalin. Elmondta, Kamocsán az óvodán kívül más oktatási intézmény nincs, az alap- és középiskolás korú gyerekek és fiatalok reggel elmennek a faluból, este visszajönnek, sokszor még a hétvégéket is a községen kívül töltik, ha iskolájukban program vagy rendezvény van. Így tehát
ritkán vesznek részt a faluközösség életében. Ezen próbálnak változtatni.
Szeretnétek részt venni a falu életében? Szeretnétek közben valami újat is tanulni? Szeretitek Kamocsát? Azok a tanulók, akik ezekre a kérdésekre igennel felelnek és regisztrálnak, öt témakörben – környezetvédelem, kultúra, hagyományőrzés, segítés és önkéntes munka, saját kezdeményezés - kapcsolódhatnak a falu életébe.
Kapnak egy kártyát, amibe pecséteket szerezhetnek.
Ha valamely eseményen nézőként vagy résztvevőként lesz jelen, akkor egy pecsétet, de ha mint szereplő, szervező vagy versenyző, akkor több pecsét is szerezhető.
„Készül a rendezvénynaptár, tárgyalunk a helyi szervezetekkel, mit tudnak a gyerekek részére kínálni. Még ebben a hónapban szemétszedés lesz, ahol információt kapnak a hulladék osztályozásáról és újrahasznosításáról is, lesz katonai hagyományőrző rendezvény, március 15-i megemlékezés. Ez már mindjárt három rendezvény, ahová be tudnak csatlakozni” – magyarázza az ötletgazda. Elmondja még,
úgy tervezik, a legtöbb pecsétet szerzők jutalomban részesülnek.
A konkrétumok még most formálódnak, hiszen a pályázatokba is csak az idén tudnak bekapcsolódni, az azonban biztos, az ajándékok nagyon motiválóak lesznek.