2013. június 5., 16:53

Berényi: a Most-Híd mondott csődöt

POZSONY. Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint a Most-Híd vasúti kétnyelvűséggel kapcsolatos indítványának elutasítása miatt nem A. Nagy Lászlót kell felelősségre vonni, az ő kudarca már régóta közismert. Tegnap Bugár Béla és a Most-Híd vegyespárt parlamenti érdekérvényesítő képessége mondott csődöt – mutatott rá Berényi.

A pártelnök ügyes figyelemelterelő politikai hadműveletként értékelte, hogy a Most-Híd lemondásra szólította fel A. Nagy Lászlót, holott Berényi szerint nem az ő javaslata volt sikertelen a parlamentben, hanem Bugár Béláé és Solymos Lászlóé.

„Szlovákia állítólag harmadik legnépszerűbb politikusának nem sikerült egyetlen kormánypárti szavazatot sem szereznie törvényjavaslatához. Ezzel szemben e sorok írója és az MKP a Smer-HZDS-SNS-kormány idején meg tudott győzni szlovák kormányképviselőket, két esetben is. A földrajzi helységnevek ügyében és a magyar nyelvű népszámlálási kérdőíveket illetően” – mutatott rá az MKP elnöke.

Berényi szerint Bugár Béla már több évtizede sikeresen alkalmazza azt a politikai manővert, hogy pártja sikertelenségéért mindig más a felelős, ő sohasem. Az MKP elnöke  figyelemreméltónak tartja, hogy szlovák nemzetiségű Most-Híd-képviselő nem írta alá a törvénymódosítást, sőt fel sem szólalt mellette. "Pedig gyakran hallottuk Bugár Bélától, hogy a vegyes párt nagy előnye, hogy szlovák képviselő hatékonyabban tudja meggyőzni magyar ügyekről képviselőtársait, mint egy szlovákiai magyar" – emlékeztetett a pártelnök.

„A 2012-es választások óta ez volt a Most-Híd első (!) magyarokat érintő törvényjavaslata, az említett taktikai fegyvert mégsem vetették be. Vajon miért? Nincs a szlovákoknál politikai akarat a magyar ügyek felvállalására már a párton belül sem?” – vetette fel a kérdést Berényi. A tegnap kialakult helyzetért szerinte nem A. Nagy Lászlót kell felelősségre vonni, mert az ő kudarca ebben a kérdésben már régóta közismert. "Tegnap Bugár Béla és a Most-Híd vegyespárt parlamenti érdekérvényesítő képessége mondott csődöt ” – szögezte le állásfoglalásában az MKP elnöke.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.