2011. szeptember 3., 14:21

Berényi: A jogtudat nem radikalizmus

POZSONY. A Magyar Koalíció Pártjának elnöke logikusnak tartaná, ha a szlovákiai magyarok hatással lennének a magyarországi politikai döntésekre. Berényi József úgy fogalmazott, a szlovák-magyar kapcsolatokat három hatalmi centrum: Pozsony, Budapest és Brüsszel alakítja. Ebből következik, hogy Budapest közvetlenül hatással van a szlovákiai magyar nemzeti közösség életére.

A szlovák sajtóiroda azzal kapcsolatban kérdezte Berényi Józsefet, hogy ősszel várhatóan megkezdődik a választójogi vita Magyarországon, amelynek hullámai nyilván Pozsonyt is elérik majd.

Berényi emlékeztetett: 1997 és 2005 között feltételek nélkül megkaphatták a szlovák állampolgárságot a külföldi szlovákok, s ezzel az állampolgársággal választójog is járt. „Miért ne lehetne ugyanilyen jogviszony Magyarországon is? Miért ne lehetne magyar állampolgárságunk, miért ne vehetnénk részt a magyarországi választásokon, ha a határon túli szlovákok rendelkeznek ilyen joggal?” – fogalmazott az MKP elnöke. 

Berényi szerint a szlovákiai magyarok azért nem kérik nagy számban a magyar állampolgárságot, mert ezt bünteti a korábbi kormánykoalíció által módosított törvény, s érzékelik a negatív reakciókat. A magyar politikus ugyanakkor hangsúlyozta:  hiba azt gondolni, hogy radikalizálódnak azok, akik mégis felveszik a magyar állampolgárságot.

„Az emberek békében akarnak élni a szlovákokkal, és ugyanezt óhajtják az államok szintjén is. Azt akarják, hogy Magyarország álljon ki az itteni kisebbségért, de természetesen a két ország alkotmánya illetve az európai normarendszer keretén belül" - hangoztatta.

Az MKP elnöke úgy látja, ha szavazhatnának Magyarországon a szlovákiai magyarok, elősegíthetnék a „reálisabb kisebbség-barát” politikát. Az alaptalan szlovák félelmek szerinte akadályozzák a „normális politikai áramlatokat Szlovákia és a szlovákiai magyarok irányába”.

Azt Berényi sem üdvözölné, ha a parlamenti választások előtt magyarországi politikusok kampányolnának Dél-Szlovákiában, mert ez konfliktusokhoz vezethetne. A Magyar Koalíció Pártja ezt partnereivel is tudatta. Ennek megfelelően elvárja, hogy a kampány kizárólag Magyarország területére korlátozódjon.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.