2016. február 3., 09:48

Békés demonstráció az oktatásügyért Komáromban

KOMÁROM. Csatlakozva a pedagógusok országos megmozdulásához élőláncot szerveznek Komáromban is a pedagógusok és a követeléseiket támogató civilek. A békés demonstráció február 5-én, pénteken, 15 órakor lesz a Klapka téren.
201602030944570.01a_elolanc.jpg

A szervezők a békés demonstrációval a pedagógusi hivatás áldatlan körülményeire szeretnék felhívni a nyilvánosság figyelmét.

A pedagógusokat, s a pedagógusok ügye mellett nyíltan kiálló civileket arra kérik, tartsanak velük 2016. február 5-én (pénteken), 15:00-kor, amikor is Komárom főterén tart nagygyűlést a tiltakozó közösség.

A Klapka téren felszólalnak a járási székhely (Komárom) és a járás magyar és szlovák iskoláinak tisztségviselői és pedagógusai, ugyanakkor elfogadta a meghívást az ISU (Iniciatíva slovenských uèite¾ov-Szlovákiai Pedagógusok Kezdeményezése), a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, valamint a Diákhálózat és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának egy-egy képviselője is.

Az előzetes tervek szerint a résztvevők a Megye utcán, a Kertész utcán, a Kossuth téren és a Jókai utcán át vonulnak fel követeléseik érvényesítése céljából.

A felvonulás a Klapka téren ér véget, ahol a résztvevők eléneklik a tudás és a műveltség himnuszaként számon tartott Gaudeamus Igitur kezdetű, mindenki által kiválóan ismert énekművet.

A demonstráció szervezői az ország egész területéről várják azokat, akik azonosulni tudnak a pedagógusok célkitűzéseivel, a Szlovákiai Pedagógusok kezdeményezése által meghatározott követelésekkel, melyeknek, miután a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége felvette a kapcsolatot a szlovák szervezettel, most már a magyar iskolákat érintő követelések – úgy mint például a magyar anyanyelvi oktatásra szánt óraszámok növelése (9≠5), illetve a kisebbségi oktatásügy finanszírozásának ügye – is a részei lettek.

Megosztás