2015. június 1., 16:39

Bejelentette lemondását az Új Szó főszerkesztője

POZSONY. Tíz év után lemondott posztjáról Molnár Norbert, az Új Szó főszerkesztője. Tevékenységét a lap élén nyár végén fejezi be - adta hírül az Új Szó honlapja.

Szerkesztőségünk megkeresésére Molnár Nobert  megerősítette a hírt, hogy a mai napon bejelentette lemondását. Mint elmondta, 2005-től, napra pontosan ma tíz éve tölti be a napilap főszerkesztői posztját, s úgy érzi belefáradt. A távozó főszerkesztő eredetileg egy évre vállalta a megbizatást, s egy évtizedig állt a lap élén.  "Tíz év egy ilyen tisztségben egészségtelenül hosszú idő" - fogalmazott Molnár Norbert.

A távozó főszerkesztő a lap kiadójával abban állapodott meg, hogy nyár végéig áll a napilap élén. Július elsejétől ugyanis arculatváltás vár a lapra, s ezt még Molnár Norbert szeretné levezényelni. A kiadónak tehát három hónapja van, hogy megtalálja utódját.

Az Új Szó jelenlegi vezetője a jövőbeni terveiről még nem tudott konkrétumokat mondani. Mint mondta, erre ma még nem tud pontos választ adni, "azt sem tartom kizártnak, hogy maradok a lapnál, ez persze attól is függ, hogy ki vált majd a poszton" - fogalmazott a főszerkesztő.

Molnár Norbert a 90-es évek elején került a sajtóba. Évekig dolgozott a Szlovák Rádió magyar szerkesztőségében, majd onnan ment a napilaphoz, ahol az évek során különböző  feladatokat látott el. 2005-ben lett a lap főszerkesztője.

 

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.