Bašternák-ügy: az SNS kiáll Kaliòák mellett
Paška az ügy kapcsán kétségbe vonta Kaliòák bűnösségét. „Személy szerint a problémát elsősorban az adóhivatal problémájának tartom, melynek kötelessége lett volna foglalkozni az adó-visszatérítésekkel. Kaliòák miniszterre hárítani a problémát úgy, ahogyan azt leírták, lehetetlenség” – fogalmazott.
Ugyanakkor a képviselő figyelmeztetet, hogy a Bašternák-ügy kapcsán összehívott rendkívüli parlamenti ülés, vagyis a Robert Kaliòák belügyminiszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány rendkívül alkalmatlan időszakban érkezik. „A miniszter tevékenységét illetően nem új keletű ügyről van szó, az indítványozók már korábban is felfedezhették volna, hisz talán öt-hat év is eltelt azóta” – mutatott rá. „Az Európai Unió Tanácsának elnökségét készülünk átvenni, egy miniszter leváltásáról ékező hír ártana Szlovákia jó hírnevének” – hangsúlyozta Paška.
Jozef Vikupiè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) parlamenti képviselője az időzítés bírálatát tévútnak nevezte. „Nem az a gond, hogy most került rá sor, nem az előterjesztés a probléma, hanem az, hogy a kormányfő egy adócsaló lakásában lakik, a belügyminiszter pedig az ügy kivizsgálása során csődöt mondott” – jelentette ki Viskupiè, hangsúlyozva, hogy a kérdésre politikai szempontból is fontos rámutatni.
Az, hogy a Boris Kollár vezette Család vagyunk (Sme rodina) képviselői hogyan reagálnak, Milan Krajniak képviselő véleménye szerint egyelőre nyitott kérdés. Személy szerint egyetért Jaroslav Paška adóhivatalok felelősségét érintő véleményével. „Nem egészen egyértelmű, hogy nem a pénzügyminisztert kellene-e inkább leváltani” – jegyzete meg Krajniak. Mint mondta, a parlament védelmi bizottságának ülésén szeretne még néhány kérdésre választ kapni, majd annak függvényében dönt, a belügyminisztert vagy a pénzügyminisztert terheli-e a felelősség.