2014. március 12., 16:01

Bárdos Gyula: Ficót támogatja, aki nem vesz részt az államfőválasztáson

POZSONY. Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártja államfőjelöltje a választási kampány utolsó napján portálunknak adott interjújában értékelte a kampánya során történteket, a vitaműsorokban való szerepléseit és az azokkal kapcsolatos visszajelzéseket, valamint mindezeknek várható hozadékát.

A köztársasági elnökválasztáson polgári jelöltként is induló Bárdos Gyula először a lakossági találkozókon átélt tapasztalatairól számolt be portálunknak. „Nagyon örülök annak, hogy Szlovákia első magyar államfőjelöltjeként lehetőségem nyílt részt venni a lakossági fórumokon, találkozókon. Olyan fantasztikus emberekkel találkoztam, akiknek a szeméből sugárzott a boldogság és az öröm, hogy ez alkalommal nem kell a kisebbik rosszat választani, mert végre lesz egy magyar jelölt, aki jól ismeri az itteni magyarság problémáit, s azokról a megfelelő helyeken tud beszélni. Örvendetes, hogy Pozsonytól egészen a Bodrogközig és az Ung-vidékig nagyon kellemes légkörű baráti beszélgetéseken vehettem részt, ahol bárki akár kemény véleményt is nyilváníthatott a politizálásunkkal, megosztottságunkkal kapcsolatban. Ezekben az volt a közös, hogy mindenütt bebizonyosodott: az összefogás igénye él az emberekben. Nem akarják, hogy a széthúzás, a személyes ellentétek, az ideológiai és véleménykülönbségek határozzák meg azt, hogy az egyes megmérettetéseken milyen eredményt tudunk elérni. Ehelyett azt várják tőlünk, próbáljunk meg bölcsen viselkedni és okos döntéseket hozni, amelyek hatására majd a megfelelő személyre voksolnak” – fogalmazott.

Bárdos Gyula hangsúlyozta: nagyon sokat kapott a választópolgároktól. „Főleg ott, ahol már kevesebben, azaz szórványban vagyunk, jobban érzik az összefogás szükségszerűségét, ezért ott nagyobb támogatottságot éreztem. Ugyanezt kevésbé éreztem ott, ahol még tömbben élünk. Nagyon remélem azonban, hogy az utolsó napokban az ott élőket is sikerül felrázni, és megértik, miért van szükség arra, hogy nemzeti ünnepünkön mindnyájan részt vegyünk az államfőválasztáson és segítségükkel közös sikert érjünk el ezen a megmérettetésen. Az ugyanis egy időszak végét és az újrakezdést jelentheti a felvidéki magyarság és Dél-Szlovákia többi lakosa számára is“ – magyarázta.

Az MKP államfőjelöltje hozzátette: a többségi nemzet képviselőitől is nagyon pozitív visszajelzéseket kapott. „Például e beszélgetés előtt betértem az egyik pozsonyi boltba, ahol szlovák polgártársaim szólítottak meg. Hárman megdicsértek azért, mert nagyon tetszett nekik mindaz, amit az egyik TV-s vitaműsorban elmondtam. "Jól érvelt, nem akartam önre voksolni, de a műsor után mégis önre fogok szavazni", állította egyikük” – mesélte Bárdos Gyula. „A felvidéki magyarok részéről eddig csupa pozitív visszajelzésben részesültem” – fűzte hozzá.

Mint elmondta, akkor is jól érezte magát a vitaműsorok során, ha nem mindig voltak megfelelőek a körülmények. „ Az azonban nem tetszett, hogy egyetlen műsor kivételével a többi TV-műsorban nem volt együtt az összes jelölt. Bár különféle szerkesztőségi, illetve kerekasztal-beszélgetésekre engem is meghívtak, majd a meghívásokat az utolsó percben lemondták azért, mert állítólag már éppen én nem fértem bele a műsorokba. Nem volt elég korrekt az illetékesek hozzáállása, nem volt adott az esélyegyenlőség sem az anyagiak tekintetében, sem pedig a média részéről. Az viszont örvendetes, hogy nagyon sok magyar nyelvű portál és szerkesztőség részéről éreztem a segítőkészséget, amit ezúton is köszönök! Nagyon rosszul alakult azonban az, hogy a Pátria Rádióban nem tudtam magyarul beszélni, ami szintén azt mutatja, hogy milyen abszurd helyzet van Szlovákiában és mennyire nem jó a kisebbségi nyelvhasználati törvény, amit mindenki a saját szájíze szerint magyarázhat. Az, hogy a sugárzás alatt nem lehetett az anyanyelvemen beszélni és nem is szinkronizálhattam önmagamat, azt mutatja, hogy itt komoly változásokra van szükség. Ehhez is lehetőséget nyújthat a nemzeti ünnepünkön zajló szavazás“ – fejtette ki.

A közösségi hálón megjelenő bejegyzések és további vélemények szerint „magyar kérdések“ alig kerültek terítékre a televíziós vitaműsorokban. Bárdos Gyula azonban úgy érzi, hogy a rendelkezésére álló idő alatt minden fontos magyar kérdésben sikerült kifejtenie a véleményét, amit soha sehol sem rejt véka alá. „Persze az elnökjelöltek vitája nem lehet egy autonómia-konferencia, nem lehet egy nyelvhelyességi vitaműsor, nem lehet egy kisebbségi oktatással és kultúrával foglalkozó szakműsor. Azt azonban mindig elmondtam: változtatni kell a jelenlegi szlovákiai helyzeten, ami nem jó, és párbeszédet kell folytatni az önkormányzatiság, a nyelvhasználat, a kisebbségi kultúra és oktatásügy kérdésében. Például a tegnapi vitaműsorban is hangsúlyoztam: az állampolgársági törvényt meg kell változtatni, és mindenki számára, aki felveszi más ország állampolgárságát, lehetővé kell tenni, hogy megtarthassa a szlovák állampolgárságát. Elmondtam: megmaradásunk záloga, hogy az önkormányzatiságot komolyabban kell venni, és ehhez biztosítani kell a feltételeket. Ezekben a vitaműsorokban tíz percen keresztül több témáról is kell beszélni, nem lehet egy-egy téma mélyére ásni, csak kizárólag specifikus kérdésekkel foglalkozni” – magyarázta. „Azt, hogy én a magyar ügyekben milyen véleményt képviselek, teljesen nyilvánvaló, s ezt el akartam és el is tudtam mondani, tehát a lelkiismeretem tiszta. A visszajelzésekből úgy tűnik, hogy a többség ezt megértette. Ezt általában azok nem értik meg, akik valamilyen okból kifolyólag ellenérdekeltek és-vagy talán részt sem vesznek a választásokon. Aki végignézte a televíziós vitaműsorokat, a kisfilmemet és a világhálóra felkerülő videoüzeneteimet, megérti, hogy azok tartalma az összefogásról, illetve rólunk, közösségünkről szól“ – üzente az első szlovákiai magyar államfőjelölt.

Bárdos Gyula bízik abban, hogy sikerült kellőképpen mozgósítani a felvidéki magyarságot, hogy szombaton a lehető legnagyobb létszámban járuljon az urnákhoz. „Nem győzöm hangsúlyozni: ez a szavazás teljesen más, mint a többi választás, amikor pártok, egyének, listák versenyeznek egymással. Itt a más-más ideológiát vallók, a különféle táborokhoz tartozók és szimpatizánsaik is megtalálhatják a közös nevezőt. Hiszen a 14 jelölt között végre van egy magyar, aki továbbra is a közösségünkért tevékenykedhetne. Ez a választás nem rólam szól, hanem rólunk, mindnyájunkról, a mi önbecsülésünkről. Ha komolyan vesszük önmagunkat, amiben bízom, akkor kellemes meglepetésben lehet részünk a szombati megmérettetésen. Nagyon remélem, hogy a felvidéki magyarok nem hagyják lebeszélni magukat a szavazásról, nem lesznek közönyösek, és nem gondolják majd azt, hogy ez az esemény nem érinti őket. Aki nem vesz részt az államfőválasztáson, az egyértelműen Robert Ficót támogatja! Egyetlen demokratának, egyetlen kisebbséghez tatozónak sem állhat az érdekében az, hogy a jelenlegi kormányfőt az államfői posztra segítse!“ – szögezte le Bárdos Gyula.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.