2016. május 22., 10:56

Az uniós elnökség prioritásairól ad jelentést a parlamentben Lajèák

POZSONY. Szlovákia európai uniós elnökségének prioritásai és az ország uniós tagságának éves jelentése is terítékre kerül a törvényhozás folytatódó 4. ülésén, május 24-én, kedden. Reggel Miroslav Lajèák külügyminiszter lép majd a plénum elé, hogy az említett témákkal kapcsolatban beszámoljon.
201605221007220.ML_2.jpg

Miroslav Lajèák külügyminiszter már korábban közölte, hogy Szlovákia júliusban kezdődő soros európai uniós (EU) elnöksége, az Európát összekovácsoló témakörökre összpontosít majd. „Az uniós elnökség programja és prioritásaink ambiciózusak, ám egyben realisztikusak lesznek, amelyek a konkrét eredmények elérésére fókuszálnak, hogy uniós elnökségünk sikeres legyen Szlovákia, illetve a teljes európai projekt számára is"- magyarázta a külügyi tárca vezetője. Egyúttal aláhúzta, hogy egy ilyen siker eléréséhez azonban az elnöklő ország a többi uniós tagországgal való jó és hatékony együttműködése szükségeltetik, beleértve az Európai Bizottságot (EB) is.

A szlovák kormány már 2016 februárjában jóváhagyta a szlovák uniós elnökség kiindulópontjait. Azok a 2014 júniusi uniós csúcson elfogadott stratégiai európai uniós program 5 prioritására alapulnak, amelyek: a foglalkoztatás, a növekedés és versenyképesség, a polgárok esélyeinek megteremtése, az energetikai unió, a szabadság, a biztonság és igazságszolgáltatás, valamint az EU, mint erős globális szereplő.

Lajèák emlékeztetett, hogy a szlovák elnökség idején valósul meg a brit EU-tagsággal kapcsolatos népszavazás, amelynek végkimenetelét jogi dokumentumokba kell önteni. Elmondása szerint kétségkívül meghatározó témája lesz majd az elnökségnek a migráció is.

Az előtte álló elnökség első területén Szlovákia olyan intézkedésekre fekteti a hangsúlyt, amelyek az egységes piac rejtette potenciál kiaknázásával a fogyasztóknak alacsonyabb áron jobb szolgáltatásokat, a vállalatoknak pedig növekedésükben segítséget képes nyújtani. Mindemellett a fejlesztésekre és a digitális gazdaság akadálymentesítésére, a közszolgáltatások digitalizálásának folytatására vagy éppen a távközlési reform megvalósítására törekszik majd. Egyben szándékában áll erőfeszítéseket tenni a start-up cégeknek, valamint a kis- és közepes vállalkozásoknak egyaránt kedvező környezet megteremtése érdekében.

A szlovák soros elnökség egy újabb ambíciója konszenzusra juttatni a tagországokat a különféle képesítések kölcsönös elismerésében, valamint a tudás, készségek és hatáskörök átfogó dokumentálásában. Továbbá kiegyensúlyozott megközelítésre törekszik majd a társadalombiztosítási rendszerekkel való visszaélések visszaszorítása érdekében, szociális védelmet biztosít a munkavállalóknak és megőrzi szabad mozgásukat.

A szlovák elnökség egyik legfőbb prioritása az Energetikai unió megteremtése felé vezető út folytatása, különös tekintettel az energiabiztonság megszilárdítására. Az Európai Unió bővítése során Szlovákia megkülönböztetett figyelmet kíván szentelni a csatlakozásra jelölt és a potenciális jelölt országok csatlakozási folyamatára, valamint a Nyugat-Balkán országainak az EU-hoz való fokozatos közelebb hozására.

Megosztás