2016. április 6., 15:24

Az oktatásügyi miniszter visszahívását szorgalmazzák ellenzéki politikusok

POZSONY. Miroslav Beblavý független képviselő és Veronika Remišová, az O¾aNO-NOVA képviselője levélben szólítják fel Robert Fico miniszterelnököt és Andrej Dankót, a Szlovák Nemzeti Párt elnökét, hogy hívják vissza funkciójából Peter Plavèan oktatásügyi minisztert.

„Nem szokás, hogy a miniszter korábban távozik, mintsem felmelegítené a székét, de az sem szokás, hogy a miniszteri széket hitelét vesztett személy szerezze meg, aki funkcióját családja meggazdagodására használja ki“ – mondta Miroslav Beblavý a szerdai sajtótájékoztatón. Az ellenzéki honatya emlékeztetett arra, hogy Plavèan 1997 és 2010 között a Diákhitel Alapnál (ŠPF), az alap felügyelő tanácsában, illetve a kezdő tanítók alapjának tanácsában dolgozott.

Beblavý Plavèan legnagyobb kötelességszegésének azt tartja, hogy a Diákhitel Alap a Slavia Capital társaságtól törvényellenesen vett fel 5,5 millió eurós kölcsönt, és ez akkor történt, amikor az alap tanácsának elnöke Plavèan volt, felesége pedig abban az időszakban tagja volt a Slavia Capital igazgatótanácsának.

Beblavý szerint a Diákhitel Alap törvényellenes cselekedetet hajtott végre, a képviselő úgy véli, ez az összeférhetetlenség iskolapéldája. Az ellenzéki honatya szerint a hitelalap alacsonyabb kamatért kölcsönzött pénzt a Slavia Capitalnak, mint amekkora kamatot akkortájt a bankok kínáltak a piacon, így a magánvállalatnak a hitelalap félmillió eurót „ajándékozott”, ekkora összeget takarított meg a Slavia ahhoz képest, hogy ha bankból kölcsönözte volna ezt az összeget.

Beblavý arra is figyelmeztetett, hogy Plavèan az alap tagjaként jogtalanul csaknem 40 000 euró jutalmat vett fel, ezt az összeget később kénytelen volt visszaszolgáltatni, hogy a minisztériumban maradhasson. Beblavý szerint abban az időben döntöttek a jutalmak jogtalan kifizetéséről, amikor Plavèan volt az alap tanácsának elnöke. Az ellenzéki honatya szerint így Plavèan nem a résztvevője, hanem eszmei szerzője volt a törvénysértő, jogtalan cselekedetnek. Beblavý leszögezte: a minisztériumot nem vezetheti olyan ember, aki funkcióját családja meggazdagodására használja.

Veronika Remišová meglepőnek nevezte, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) annak ellenére nevezett ki kétes erkölcsű személyt az oktatásügyi miniszteri székbe, hogy egyre nagyobb a nyomás az oktatásügy helyzetének javítására.

Az O¼aNO-NOVA képviselője arra is figyelmeztetett, hogy Danko újra a pénzügyi csoportok ellen szólt, és mégis olyan személyt tett az oktatásügyi tárca élére, aki a diákoknak szánt pénzt egy pénzügyi csoportnak adta, ahol felesége magas funkcióban tevékenykedett.

Remišová egyúttal arra apellált, hogy ha a kormánykoalíciónak fontos, mi lesz Szlovákiából tíz év múlva, akkor Plavèant cserélje ki egy olyan emberre, akinek „szíve a művelődésért dobog, aki szakmai szempontból rátermett, van jelleme, világos jövőképe, és javítani akar az oktatásügy helyzetén, nem pedig hasznot szeretne húzni belőle“.

Beblavý közölte, Dankónak és Ficonak két hete van arra, hogy leváltsák a minisztert. Amennyiben ezt nem teszik meg addig az ülésig, amelyen a parlament a kormány programnyilatkozatáról fog tárgyalni, akkor elkezdik gyűjteni az aláírásokat az oktatásügyi miniszter leváltásához.

Megosztás