Az internetes petíciókról és az iskolai büfékről is tanácskozik a parlament
POZSONY. A petíciós törvény módosításáról szóló vitával, amely során az elektronikus petícióról is szó esik, vette kezdetét a parlament 44. ülésének 9. napja. A honatyák egyebek mellett az iskolai törvény módosításáról is tárgyalnak.
A petíciós törvény módosítását célzó indítvány szerint az elektronikus petíciók során elég lesz, ha a támogató nevén és lakhelyén kívül mail címét is feltünteti. Arra küldik majd el ugyanis azt az e-mailt, amely visszaigazolásával a címzett támogatja a petíciót.
A képviselők a délelőtt folyamán két olyan korábban jóváhagyott törvénymódosító javaslatot is megvitatnak, amelyeket Andrej Kiska államfő nem írt alá és visszaadott a törvényhozásnak. Az iskolai törvény módosítását, amely alapján az iskolai büfékből el kell tüntetni az egészségtelen élelmiszerféléket, az államfő bizonyos részeiben nem tartja elég egyértelműnek, ezért megítélése szerint az félreértésekre adhatna okot. Kiska ismételt megvitatásra adta vissza a kereskedelmi törvénykönyv módosítását is, amely megváltoztatja a kft. létesítésének és működésének feltételeit.
A parlament az alkohol előállításáról és forgalmazásáról szóló törvény módosításáról is tárgyal. Az indítványt Ľudovít Kaník, Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) képviselője terjesztette be. A jelenlegi szabályozás szerint Szlovákiában hivatalosan a termelői szeszfőzdékben csak gyümölcspárlatokat állíthatnak elő. Ezen változtatnak Kaník. „A módosítás ezt a lehetőséget kiterjesztené a gabonafélékre is. Az a célom, hogy rozspálinkát is főzhessenek“ – magyarázta. Egyúttal arra is rámutatott, hogy a szeszfőzdék csak ideiglenesen, idényjellegűen működnek a gyümölcsszezonban. „Ezzel a módosítással egész éven működhetnének, ami a foglalkoztatottságot és az állami bevételeket is befolyásolná, mert az emberek nem feketén, hanem a főzdékben főzetnék a pálinkát” – tette hozzá.
A képviselők eddig a 44. ülés programpontjainak hozzávetőleg a felét vitatták meg. A még megvitatásra váró napirendi pontok többségét az ellenzéki törvényhozók terjesztették be. A hét végéig egy rendkívüli parlamenti ülésre is sor kerül, amelyet az ellenék kezdeményezett Ján Poèiatek közlekedési miniszter leváltása céljából. Ennek oka a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) vitatott pályázata, amely az elektronikus útdíj üzemanyagkártyákkal való fizetési lehetőségére vonatkozik. A pályázatot a Paywell Rt. nyerte meg. Az ellenzék a közbeszerzést túl drágának és csöppet sem hatékonynak tartja.
Pavol Zajac (KDH) arra hívta fel a figyelmet, hogy a győztes Paywell társaság alig több mint egy évvel ezelőtt, mindössze egy nappal a jelentkezési határidő lejárta előtt jött létre. Hozzátette: szintén alátámasztja a gyanús bizniszről szóló feltevést, hogy a vállalat tulajdonosi láncolata Cipruson ér véget, „ugyanabban az irodában, ahol a J&T pénzügyi csoporthoz közel álló több tucatnyi cégé is”.
Az említett közbeszerzés jelentős összegről szól. A Paywell cég ugyanis 13 éven keresztül nyújt bizonyos szolgáltatásokat, amiért megközelítőleg 135 millió eurót kap. „Meggyőződésünk, hogy a beszerzést szándékosan személyre szabták, ugyanis csak két jelentkező akadt. Eközben a Paywell-ért az a Fleetpay társaság kezeskedett, amely már 2010 óta nyújt az útdíjfizetéssel kapcsolatos szolgáltatásokat anélkül, hogy versenytárgyaláson vett volna részt” – hangsúlyozta Zajac.

Forrás
Aktuálne.sk