Az ELTE a világ legjobbjai között
A felsőoktatási intézmények nemzetközi ranglistáját 2003 óta minden évben összeállítják Sanghajban. A készítők egy 100 pontos rendszerben értékelik az intézményeket, a végső sorrendnél tehát fontos szempont az oktatók és a hallgatók szakmai elismertsége és a publikációk száma is – írja az Inforádió honlapja.
Az összesített lista első helyezettje idén is a Harvard, ami egyáltalán nem lepte meg a szakértőket. Az amerikai egyetem évről évre minden hasonló ranglistán az első-második helyen szerepel. A második helyet a Stanford, míg a harmadikat a Berkley szerezte meg, a top 10-be idén a Cambridge, a Princeton, a Columbia és az Oxford is befért.
A brit egyetemeken kívül Európában a legjobb eredményt a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule, a francia Paris-Sud, valamint az Université Pierre et Marie Curie érte el. Az ázsiai intézmények közül a japán - a tokiói és a kiotói - egyetemek kapták a legtöbb pontot, de az ötszáz legjobb közé bejutott kínai intézmények száma is egyre nő, idén harmincöt szerepel az rangsorban.
A legnagyobb meglepetést Horvátország okozta, a zágrábi egyetem először került fel a sanghaji listára, míg romániai és ukrán intézmény nem jutott be az ötszáz legjobb közé. Az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem a 301. és a 400. hely között szerepel a rangsorban.
Az ELTE ebben az évben a QS Quacquarelli Symonds rangsorára is felkerült: a földtudományi képzések listáján a 100. és a 150. hely között végzett, egy mezőnyben a berlini Freire Universitattel, a japán Hokkaido egyetemmel, valamint a The Hong Kong Universityvel. A vegyészmérnöki képzések kétszázas listáján a SZTE szakjai is szerepelnek, a 150-200. helyezést szerezték meg.
Első alkalommal állította össze a magyarországi főiskolák és egyetemek abszolút rangsorát az Educatio: az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem és a Debreceni Egyetem - az oktatók és a hallgatók kiválósága alapján ezek a legjobb hazai felsőoktatási intézmények.