2017. április 9., 18:47

Az ellenzék nem támogatná a képviselői szólásjog korlátozását

POZSONY. Az ellenzék nem támogatná a plénum tagjainak felszólalási mentelmi joga esetleges korlátozását. Az ellenzék ekképpen reagált egyes kormánykoalíciós honatyák felvetéseire, akik szerint véget kell vetni a törvényhozásban a büntetlen gyűlölködő és rasszista kijelentéseknek.
201704091455030.IM_6-2.jpg

Jelenleg egy képviselő hasonló megnyilvánulásért legfeljebb 1000 eurós bírsággal sújtható, miközben a mentelmi jogot biztosító parlament falain túl ilyesvalaminek már büntetőjogi vonzata is lehet.

„Természetesen mindaz, amit Kotlebáék a parlamentben néha megengednek maguknak, túllép a határokon, de egy olyan helyzetben, amikor ez a koalíció a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságokat is a kezében tudja, akkor ők ezt az ellenzékkel szemben fordítanák” – fejtette ki Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) vezetője, aki szerint így a kormányzat korlátlanul zaklathatná opponenseit.

„Ez tehát egy kétélű fegyver. A koalíció képes felhasználni a rasszista kijelentések, s egyben az ellenzékével elleni harcban. Tehát mindaddig, amíg a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok nem lesznek függetlenek, addig egy ilyen lépés szerintem veszélyes lenne” – nyilatkozta Matoviè.

A gondolat ¼ubomír Galkonak, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) alelnökének sem tetszik. „A képviselőket beszélni kell hagyni a plénumban, de ma is polgári peres eljárás indulhat, ha egy honatyát hamis vádaskodáson érnek vagy valakit sérteget. Ez azonban nagyon vékony jég, amitől inkább tartózkodunk. Nem állítom, hogy nem vagyunk hajlandóak a párbeszédre, de a szólásszabadságnak a lehető legnagyobb mértékűnek kellene lennie” – reagált az ellenzéki képviselő.

Boris Kollár, a Család Vagyunk (Sme rodina) vezetője már most kijelentette, hogy hasonló javaslatot nem hajlandó támogatni. „A képviselő szólásjogának korlátozása a szó utolsó szabadsága, amely még megmaradt nekünk. Így tehát teljességgel ellenzem, mert Pandora szelencéjének felnyitásával egyenlőnek értékelem. A mentelmi jog korlátozása olyasvalami, mint kicsit várandósnak lenni, ám az ilyesmi nem lehetséges. Ha egyszer a mentelmi jog létezik, akkor léteznie kell. Ellenkező esetben már nem mentelmi jogról, hanem egy csúf hamisítványról beszélünk. A képviselői megnyilatkozásokat bírálják csak el a szavazópolgárok” – üzente a politikus.

Miroslav Beblavý független képviselő arra figyelmeztetett, hogy a szólásjog az egyedüli a mentelmi jogon belül, amitől még nem fosztották meg őket. „A fejlett országok java részében éppen azért hagyomány, mert megvédi, elsősorban az ellenzék képviselőit, hogy amikor megnevezi a kormányzati ballépéseket, a hatalom üldözhesse őket. Nem vagyok a szólásjog eltörlésének barátja. Ha korlátozásról van szó, amely az alapvető emberi és szabadságjogok megsértésének megakadályozására irányul, akkor arról beszélhetünk, de szerintem előbb meg kellene várni, hogy a jelenlegi eszköztár hatásos-e. A Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) képviselői pénzbírsággal lettek sújtva, ha ez nem segít, akkor helyénvaló a vita, de egyelőre ez még elhamarkodott lenne” – mondta.

A szólásjog korlátozásának fontosságáról az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselője, a parlament mentelmi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke, Richard Raši már több ízben is szót ejtett az ¼SNS képviselői kijelentéseivel foglalkozva. A kormánykoalíciós honatya a plénumban kijelentette, hogy Kotleba pártjának tagjai gyűlöletkeltő eszmék terjesztésére használják ki mentelmi jogukat.

Egyben felszólította az ¼SNS képviselőit, hogy tartózkodjanak a törvényhozásban az efféle magatartásmódtól, s helyette az utcán nyilvánuljanak meg ilyen értelemben, ahol ezért büntetőjogi tekintetben is felelősségre vonhatók. „Idebenn világbajnokok, de odakinn óvatosak, nehogy esetleg olyasvalamit mondjanak, amiért megbüntethetik magukat” – jegyezte meg Raši.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke jogi problémaként tekint a kérdésre. Elmondása szerint ugyanis jelenleg az a kérdés, hogy korlátozható-e a képviselői szólásjog. „Nem láttam sehol Európában, hogy olyan módon kerülne korlátozásra, hogy egyes dolgokra vonatkozik, míg másokra nem. Ezt meg kell vizsgálnunk. Mindenki azt mondja, hogy amennyiben a teljes szólásjogot vesszük, akkor gordiuszi csomóval találjuk magunkat szembe” – fogalmazott Bugár, hozzátéve,hogy a problémáról már Lucia Žitòanská igazságügyi miniszterrel is beszélt.

Megosztás