2014. szeptember 10., 16:50

Az ellenzék az Alkotmánybíróság elé vinné javaslatainak elutasítását

POZSONY. Az ellenzék minden korábbi javaslatát visszavonta a parlament üléséről, összesen 30 javaslatról van szó. Így reagált arra, hogy kedden 10 törvénymódosításukat iktatták ki a parlament napirendjéből a Smer döntése alapján. Az ellenzéki honatyák úgy döntöttek, nem vesznek részt a szavazásokon. A kialakult helyzetről az államfőt is tájékoztatták.

Az ellenzék elítéli a kormánypárt eljárását, szerintük az a totalitárius módszerekhez való visszatérés, épp ezért az Alkotmánybírósághoz akarnak fordulni. Úgy vélik ugyanis, hogy sérültek a honatyák alkotmányos jogai.

A pártok egyelőre nem javasolták Pavol Paškának (Smer-SD), a parlament elnökének visszahívását, ám tárgyalnak a témáról is.

„Az alkotmány szerint a honatyáknak, a bizottságoknak és a kormánynak joguk van jogalkotási folyamat kezdeményezéséhez. Ezzel összefügg a Nemzeti Tanácsnak az a feladata, hogy tárgyalja meg a benyújtott javaslatokat, nem köteles elfogadni őket, de mindenképpen tárgyalni kell róluk” – mondta el az ellenzék rendkívüli sajtótájékoztatóján Daniel Lipšic (független). Éppen ő kezdeményezi azt, hogy panaszt nyújtsanak be az Alkotmánybírósághoz, és a bíróság egyértelműen mondja ki, hogy a Smer-SD az alkotmány szerint járt-e el. Lipšic szerint az ellenzéki javaslatok kiiktatása „egyértelműen alkotmányellenes”.

Pavol Frešo, az SDKÚ-DS elnöke szerint a kormánypárti képviselők eljárása a „demokrácia súlyos megsértése”. Emlékeztetett arra, hogy az ellenzék néhányszor megpróbálta a programból kiiktatott pontokat újra a parlament elé vinni, de a Smer-SD ezt ellenezte. A kiiktatás oka a szociáldemokraták szerint az, hogy közelegnek a helyhatósági választások, és szerintük ezek a javaslatok a választási kampányt szolgálnák. „Ez homályos és diszkriminatív intézkedés. Raši és Choma,a Smer képviselői is polgármesterjelöltek, az ő javaslataik mégsem kerültek le a napirendről” – jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd elnöke.

Lipšic emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a parlamenti választások előtt a Smer-SD nyugodtan tárgyalt a kettős állampolgárságról vagy a minisztériumok számának csökkentéséről, pedig populista javaslatokról volt szó. Lipšic hozzátette, hogy ezeket a javaslatokat nem iktatták ki a napirendről.

Jozef MIhál (SaS) arra figyelmeztet, hogy ma 10 javaslat kiiktatásáról van szó, lehet, hogy 2016-ban a parlamenti választások előtt minden ellenzéki javaslatot levesznek a napirendről. Szerinte nem csak az jelenti a problémát, hogy a Smer-SD elutasította az ellenzéki javaslatok megtárgyalását. Nagyobb probléma az, hogy a Smer-SD az ellenzék körülbelül egymillió szavazójától veszi el azt a jogot, hogy az általuk választott honatyák képviseljék őket. „Nincs, aki képviselje azt az egymillió állampolgárt, akik bennünket megválasztottak, mert elutasították a képviselethez való jogot” – magyarázta.

Az ellenzék Paška visszahívásáról is tárgyal. „Ez olyan ügy, amelyet egymás között kell megbeszélnünk. A legerősebb jelzés az, hogy az ismétlődő szavazásokon, amelyeken a kormánypárti többség mindig a javaslat mellett szavaz, ez már nem demokrácia, ez már kommunizmus. Ez fenyeget” – mondta Frešo. Hozzátette, majd meglátják, hogy alakul a helyzet. Hasonló nézetet vall Igor Matoviè, az OĽaNO vezetője. „A Smer a parlament talaján mutatta be, mit jelent a totalitárius rendszer” – hangsúlyozta.

Ján Figeľ, a parlament alelnöke még koradélután tájékoztatta Andrej Kiska köztársasági elnököt. Elmondása szerint az államfő kész összehívni a pártok képviselőit, és tárgyalni velük a kialakult helyzetről, annak érdekében, hogy mihamarább rendeződjön a helyzet. Ján Figeľ ugyanakkor elvárná, hogy Robert Fico is tevőlegesen lépjen fel az ügyben, és tegyen meg mindent azért, hogy a parlamentben ismét demokratikus viszonyok legyenek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.