Az ellenzék a vagyonbevallásról tárgyalna a Smerrel
Beblavý szerint egyelőre semmi sem mozdult az ügyben, s ha ez így marad, az ellenzék lesz kénytelen beterjeszteni a törvénymódosítást.
„A Smer még a választások előtt - majd utána is – ígéretet tett, hogy módosítja a törvényt. Tárgyaltak az ellenzékkel, megállapodtak, majd Pavol Paška megígérte, hogy előterjeszti a javaslatot. Aztán valaki behúzta a kéziféket, ezért a kormánypárt által megígért módosítást most mi magunk terjesztjük be“ – összegezte a történteket Milan Kadúc, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) parlamenti képviselője. Ennek ellenére úgy tűnik, mégsem megy át – jegyezte meg Kadúc. „Az Irány –Szociáldemokráciának (Smer-SD) állítólag nem volt elég ideje áttanulmányozni az indítványt, mindamellett a véleményezéshez egy év állt rendelkezésükre“ –magyarázta.
Az ellenzék január közpéig adott határidőt a Smer-SD képviselőinek, hogy ismerkedjenek meg az aprólékosabb vagyonbellást előirányzó – egy korábbi politikai konszenzus alapján létrejött - indítvánnyal, és véleményezzék azt. A jogszabály kidolgozásában eredetileg a kormánypárt képviselői is részt vettek, de december 9-én már csak az ellenzéknek köszönhetően került a parlamentbe. A Smer-SD nem kívánta támogatni a javaslatot, lévén, hogy előbb meg kell vele ismerkednie, erre az ellenzék nyomban visszavonta a javaslatot.
Az ellenzéki pártok tehát szeretnék a javaslatot jóváhagyatni a parlamentben, viszont – a kormánypárt esetleges beatkozása esetén is – többé-kevésbbé ragaszkodik a jelenlegi változathoz. „A tisztségviselők vagyonbevallásában egyértelműnek kell lennie, hogy ha van autója, akkor az egy öreg Škoda vagy Ferrari, ha háza van, akkor az egy viskó, vagy egy fürdőmedencével ellátott villa“ – jelentette ki Kadúc. Az ellenzék számára fontos az is, hogy ott legyen a törvényben: bírósághoz fordulhatnak, amennyiben a kormánypárti többség megakadályozza egy-egy tisztségviselő bizottság előtti átvilágítását.
A Most-Híd képviselője, Lucia Žitòanská is megerősítette: a részletesebb vagyonbevallás bírja az ellenzék támogatását. „A Smer-SD szavazatai nélkül viszont nem megy át. Most van lehetőségük, hogy valódi megoldást támogassanak. Õk vannak soron, ha nem teszik meg, szembe kell nézniük teljesítetlen ígéreteikkel“ – figyelmeztetett.
Az összeférhetetlenségi törvény még 2013-ban megfogalmazott módosításában újdonságnak számít a részletesebb vagyonbevallás. Az új jogszabály szerint nagyobb lehetőség lenne a vagyongyarapodás és a tisztségviselő törvényes jövedelmének összehasonlítására. A 4000 eurón felüli adományokat is be kellene vallani. A módosított jogszabály arra is lehetőséget adna, hogy az összeférhetetlenséggel foglalkozó parlamenti bizottság kisebbsége alkotmánybíróság elé vigye a többség döntését. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy ha a többség visszautasítja a kivizsgálást, az ügyet lezárják.