Az élelmiszer-ipari kamara élesen bírálja a hulladéktörvényt
Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kara (SPPK) szóvivője rámutatott, nem újdonság, hogy az élelmiszer-ipari dolgozóknak fizetniük kell az általuk előállított élelmiszerek csomagolásának osztályozásáért, összegyűjtéséért és megsemmisítéséért, mert a törvény szerint ezt teszik 2016 júliusától. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fél éve működő rendszerre – amely az élelmiszeriparban csaknem kétszeresére növelte a hulladékkal kapcsolatos költségeket – az új évtől kezdődően újra alapvető változás vár.
Januártól ugyanis jóval többet fog kelleni fizetniük, akár a jelenlegi összeg hatszorosát-tízszeresét azért, hogy a kijelölt szervezetek összeszedjék a csomagolóanyagokat, osztályozzák azokat, illetve biztosítsák a megsemmisítésüket. A törvény szerint ugyanis ők maguk ezt már nem tehetik majd meg – magyarázta a szóvivő.
Holéciová szerint az élelmiszer-ipari kamara tagjai fizetik a szelektív hulladékgyűjtés költségeit a falu infrastruktúrájában (a gyűjtőedények és zsákok megvásárlási költségei, a gyűjtőedények karbantartása, a gyűjtés költségei a gyűjtőudvarok, gyűjtőhelyek és iskolai gyűjtések által) és a szelektív hulladékgyűjtés költségeit is. A lakosság számára propagációs és oktató tevékenységeket is finanszíroznak a szelektív hulladékgyűjtésről, felvilágosítják erről a tanulókat az iskolákban, amivel a kamara szerint az oktatásügyi minisztérium az élelmiszer-ipari vállalatokra hárítja a felelősséget.
A szóvivő elmondta, bár a környezetvédelmi minisztérium akkreditációt adott bizonyos szervezeteknek a hulladék kezelésére, de nem ellenőrzi és nem szabályozza, hogyan és mi alapján határozzák meg az illetékek nagyságát szolgáltatásaikért cserébe. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara ezért élesen bírálja a jelenlegi rendszert. Kétségbe vonják az árak átláthatóságát, egyúttal tartanak az említett szervezetek esetleges monopolhelyzetétől. Bírálják az illetékek nagyságát is, amely véleményük szerint veszélyezteti a szlovákiai élelmiszeripar működését, az alkalmazottak bérének csökkenését hozza magával, szélsőséges esetben még elbocsátásra is sor kerülhet.
Az élelmiszeripart a kormány programnyilatkozatában az állam gazdaságpolitikájának stratégiai ágazatai közé sorolták, amely a foglalkoztatottság potenciális forrása.
A kormányt a törvény átértékelésére kérik
Holéciová szerint az élelmiszeripar képviselői kérik a környezetvédelmi minisztériumot és a kormányt, hogy értékeljék át az elfogadott törvényt. Kérik, hogy a környezetvédelmi minisztérium készítse el a becsült költségek elemzését a szelektív hulladékgyűjtés biztosítására Szlovákiában, és az elemzés alapján kezdje el szabályozni az egyes hulladékfajták kezelésének árát.
„Megengedhetetlen, hogy az élelmiszer-iparban tevékenykedőknek alá keljen írniuk a szerződést, ugyanakkor ők viseljék a felelősséget az egyes hulladékfajták esetében az értékesítés és az újrahasznosítás kereteinek teljesítéséért. Ha ezt nem teljesítik, az állam büntetést róhat ki számukra” – hangsúlyozta a szóvivő. Egyúttal leszögezte, a kamara szerint a szelektív hulladékgyűjtés rendszerének finanszírozásába feltétlenül be kell kapcsolni a csomagolóanyagok gyártóit is.
„Az élelmiszeripar képviselői kérik a szlovák kormányt, hogy figyelmeztesse a kiskereskedelem képviselőit, vegyék figyelembe ezt a törvényhozási változást a végtermékek árában, vagy ezt a célt közvetlenül törvény általi szabályozással biztosítsák” – tette hozzá a szóvivő.
