Az állástalanok egyharmada 25 évesnél fiatalabb
A 2010-2011-re vonatkozó ifjúságpolitikai akcióterv értelmében a kormány úgy próbálta megkönnyíteni a munkanélküli végzősök érvényesülését a munkapiacon, hogy meghatározott időre lehetővé tette munkavállalásukat vállalatoknál, vagy hivatalokban, végzettségüknek megfelelő munkakörben. A munkáltatók legkevesebb három és legtöbb hat hónapra alkalmaztak végzősöket, heti 20 órás munkaidővel.
2010 folyamán a munkaügyi hivatalok összesen 3 277 szolgáltatást nyújtottak alapiskolás tanulóknak, míg ugyanebben az időszakban a középiskolai diákok 5 949 információs és tanácsadói szolgáltatást használtak ki, ebből 523 egyéni és 5426 csoportos tevékenység volt. Az alapiskolás tanulók részére információbörzét is rendeztek a hivatalok.
A dokumentum alapján a közlekedés, építésügyi és régiófejlesztési minisztérium 2010 folyamán 2 344 alkalommal folyósított összesen 28,9 millió euró támogatást alacsony bevétellel rendelkező fiatal házasoknak. Egy évvel később, 2011 novemberéig mintegy 19 milliót osztott szét a tárca 1 598 háztartás között.
A jelentés szerint 2010-ben a fiatal munkanélküliek aránya a munkaképes állástalanok körében elérte a 35 százalékot. Ezzel Szlovákia uniós viszonylatban a harmadik helyre került a 25 évesnél fiatalabbak munkanélküliségét illetően.