2016. április 2., 09:41

Az állampolgársági törvény módosításának támogatására szólította fel Bugárt Dostál

POZSONY. Nyilvánosan felszólította Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét Ondrej Dostál, az SaS képviselője arra, hogy támogassa az állampolgárságról szóló törvény módosító javaslatát, amelyet benyújtottak a törvényhozásba. A helyzet faramucisága, hogy ugyanezt a javaslatot terjesztette be 2014 szeptemberében a Most-Híd képviselőcsoportja is, akkor még ellenzékiként. Most azonban a vegyespárt már jelezte, nem támogatja a javaslatot, vagyis Bugárék lemondtak egy, a felvidéki magyarság számára fontos ügyről.
201604020924210.OD_2.jpg

A liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselői, Ondrej Dostál, Peter Osuský és Martin Poliaèik múlt héten benyújtott indítványukban azt javasolják, hogy a hatályban lévő törvényből töröljék mindazon rendelkezéseket, amelyek alapján a Szlovák Köztársaság állampolgárait akaratuk ellenére megfosztják állampolgárságuktól, csupán azért mert időközben felvették egy másik ország állampolgárságát. Ezen rendelkezések még 2010-ben, a Robert Fico vezette első kormány emelte be a törvénybe.

„A Polgári Konzervatív Párt (OKS) s a Most-Híd is bírálattal illették akkor a lépést. Iveta Radièová kormánya idején együtt próbáltuk módosítani a törvényt, ám még az akkori kormánykoalíción belül sem találtunk erre kellő akaratot. Együtt írtuk alá az alkotmánybírósági beadványt, mert a törvény jelen formáját a Szlovák Köztársaság Alkotmányával ellentétesnek tartjuk. A parlamenti képviselők említett csoportját Gál Gábor, a Most-Híd jelenlegi frakcióvezetője képviselte. Végül az Alkotmánybíróság sem volt képes határozni a kérdésben" – magyarázta levelében Ondrej Dostál, aki egyben az OKS elnöke.

A parlamentben több, a hatályos törvény módosítására irányuló javaslat is felmerült már, amelyek különféle módon igyekeztek orvosolni a problémát. Az eredeti jogállás visszaállítására, s annak eltörlésére, hogy valakit akarata ellenére megfoszthassanak állampolgárságától 2014 januárjában, Peter Osuský az SaS képviselője tett javaslatot.

„Azonos javaslattal – beleértve az indoklásban felsorakoztatott érvek szó szerinti átvételét – álltak elő 2014 szeptemberében a Most-Híd képviselői, Bugár Béla, Gál Gábor, Sólymos László, Vörös Péter és Lucia Žitòanská. Az említett kísérletek mindegyike sikertelen volt. Peter Osuskýval és Martin Poliaèikkal 2016. március 24-én ismét egy tartalmilag azonos javaslatot nyújtottunk be a törvényhozásba az állampolgársági törvény módosítására” – közölte Dostál.

Ma a Most-Híd ismét a kormányzó többség részét képezi, amelyben éppen az az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) és az a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a partnerei, amelyek Dostál szerint említett alkotmányellenes állampolgársági törvényt 2010-ben sikerre vittek.

„Eközben mindkét párt deklarálja, hogy megváltoztak, hogy a magyarellenes nacionalizmus, amely politikájukban jelen volt, s amely az állampolgársági törvény 2010-es módosításának tényleges oka volt, immár a múlté. Éppen ezért a Most-Hídra apellálok, hogy használja ki a kormányon belüli befolyását, hogy közösen minél hamarabb eltörölhessük az állampolgárságról szóló törvény mindazon rendelkezéseit, amelyek azt eredményezik, hogy szlovák állampolgárokat akaratuk ellenére fosztanak meg állampolgárságuktól" – zárta le mondandóját az SaS képviselője.

„Az a politikus, aki valós változásra törekszik az ügyben, s nem kizárólag politikai pontok hajhászása vezérli, nem nyílt leveleket írogat, hanem másként cselekszik, s a problémák megoldásáról elsősorban tárgyalásokat folytat. Ezért arra szeretnénk emlékeztetni Dostál urat, hogy, az állampolgársági törvény módosító javaslatát már a Radièová kormány idején is elfogadhatták volna, ha például ellenzéki kollégája, Igor Matoviè nem szavazott volna ellene. Ugyancsak hamarabb megvalósíthattuk volna talán ezt a törvénymódosítást, ha Dostál úr, az SaS-szel és az Egyszerű Emberekkel (O¼aNO) nem az Iveta Radièová vezette kabinet bukására szavaztak volna” – reagált Matej Kováè, a Most-Híd szóvivője.

Elmondása szerint a Most-Híd jelenleg a kormányprogram megvalósítására koncentrál, amely több alapvető változást tartalmaz majd a kisebbségek életére vonatkozólag, így például a kisiskolák kérdését, a kisebbségi kulturális alap létrehozását, a kétnyelvűség megszilárdítását, a szlovák nyelv nemzetiségi iskolákban történő oktatási módszertanának módosítását, amelyek mind részét képezik az új kormány prioritásainak. „Említett kisebbségi rendelkezések közül többet sem a Mikuláš Dzurinda, sem pedig az Iveta Radièová vezette kabinet kormányzása idején nem sikerült megvalósítani a koalíciós partnerek akaratának hiánya miatt” – emlékeztetett Kováè.

A Most-Híd tehát a parlamentben nem szavazza meg az ellenzék javaslatát az állampolgársági törvény módosításáról, ami azt jelenti, Bugárék lemondanak egy olyan kérdés megoldásáról, amely fontos lenne a felvidéki magyarság és az állampolgárságuktól akaratukon kívül megfosztottak számára.

Megosztás