Az Alkotmánybíróság felfüggesztette a műveltségi cenzusról szóló szabályozást
Erről Anna Panèurová, az Alkotmánybíróság szóvivője tájékoztatott. „A javaslat előzetes vitájának idején teljesültek azok a feltételek, amelyek alapján hatályon kívül lehet helyezni a műveltségi cenzusról szóló törvény III. és IV. cikkelyét anélkül, hogy ez bármilyen módon befolyásolná az Alkotmánybíróság végső döntését az ügyben” – tette hozzá Panèurová.
Az ellenzék annak kéri a felülvizsgálatát, hogy a műveltségi cenzus összhangban van-e az alkotmánnyal. Az ellenzék szerint ugyanis alkotmányellenes a passzív választói jog műveltségi elvárásokhoz kötött korlátozása. A nemrég elfogadott törvény szerint az új szabály alapján csak olyan személyek lehetnek polgármesterjelöltek, akik legalább középiskolai végzettséggel rendelkeznek.
Az ellenzéki képviselők szeretnék megakadályozni, hogy a törvény vitatott passzusa befolyásolja a helyhatósági választást, amelyre november 15-én kerül sor.
A középiskolai végzettség feltételét a polgármesterjelöltek számára a szavazójog gyakorlásának feltételeiről szóló törvény vezette be, amely Kaliòák (Smer-SD) belügyminiszter műhelyéből származik. A műveltségi cenzust a Smer-SD képviselői fogadtatták el annak ellenére, hogy belügyminiszterük, Kaliòák is vitathatónak tartja azt. A cenzus bevezetését még Ivan Gašparoviè írta alá néhány nappal az elnöki hivatalból való távozása előtt.
„A belügyminisztérium minden szükséges intézkedést megtesz, és útmutatást ad a választóbizottságoknak abban, hogy a polgármesterjelöltek a jelöltlisták leadásakor nem kötelesek dokumentumokkal bizonyítani középiskolai végzettségüket” – így reagált az Alkotmánybíróság mai döntésére Eva Chmelová, aki a választások, referendumok és politikai pártok osztályának igazgatója a belügyminisztériumban.