2017. január 22., 15:54

Átadták az Év Példaképe díjakat

POZSONY, BUDAPEST. A 2016-os Év Példaképe díjátadó gálaestre a budapesti Vigadóban került sor. A Példakép Alapítvány – csatlakozva a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett, a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programhoz – a korábbi évekkel ellentétben az idén külhoni vállalkozók között osztotta ki díjait.
201701221528320.peld03.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

Mint ahogy azt Valentíny Katalin, a Példakép Alapítvány alapítója elmondta, az alapítványt négy évvel ezelőtt hozták létre. „Az alakuláskor két missziót fogalmaztunk meg. Az egyik, hogy nagyobb ismeretséget és elismertséget biztosítsunk a sikeres magyar vállalkozóknak, s ezt most már határon túl is tudjuk művelni. A másik célunk ezzel nagyon szorosan összefügg, mégpedig, hogy bemutatásukkal példaképet állításunk és a fiatalokat afelé orientáljuk, hogy saját vállalkozásba fogjanak, hogy az önfoglalkoztatást is valódi alternatívaként gondolják át, amikor a pályaválasztáson gondolkodnak” – nyilatkozta az alapítvány elnöke.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár véleménye szerint „a Példaképek ugyanakkor egy másik szempontból is megmutatják, hogy lehetséges boldogulni a Kárpát-medencében”. A megválasztott példaképek közösségük, régióik, ezáltal pedig az egész egységes magyar nemzet sorsának alakítóivá vállnak” – fogalmazott.

A felhívásra összesen 177 vállalkozás jelentkezett, 78-an küldtek be pályázatot. A Felvidékről 18-an jelentkeztek, közülük 9-en kerültek be a neves gazdasági szakemberekből és ismert vállalkozókból álló bíráló bizottság által kiválasztott 30 példakép közé, akiket egy kiadványban is bemutatnak. A Heineken Hungária fenntarthatósági különdíját a gútai Keszeli Ákos, az Atech.Net alapítója kapta.

„Cégünk nyugati cégektől vásárol fel kiselejtezett vagy lecserélt informatikai eszközöket, ezeket mi felújítjuk és két év garanciával újra értékesítjük. Két fő csoportunk van, az egyik vásárlói rétegünk azok közül az emberek közül kerülnek ki, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy új eszközt vásároljanak, mi ezen tudunk segíteni úgy, hogy nem drágább, új eszközt kell vásárolniuk, hanem vehetnek egy megfelelő, az igényeket kiszolgáló terméket. A másik célcsoportunk a cégek, akik költségvetésüket ezáltal szeretnék jobban kihasználni, vagy  némi pénzt megspórolni, tehát ez a termék nekik is teljesen megfelel” – magyarázta a fiatal gútai vállalkozó, Keszeli Ákos.

A 2016-os Év Példaképe fődíját Weber Tibor Rudolf romániai magyar építési vállalkozó vehette át. „Köszönettel tartozom a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, a Példakép Alapítványnak, a támogatóknak, hogy értékelték munkámat és mindazok munkáját, akik itt vagyunk a teremben, megkaptuk ezt a megtisztelő címet, példaképek lehetünk a fiatalok számára” – mondta.

A civil kezdeményezésre létrejött alapítvány öt határon túli magyar vállalkozót díjazott. A legtöbb, 38 pályázat Romániából érkezett, Szlovákiából 18, Szerbiából 13, Ukrajnából 6, Horvátországból és Szlovéniából 2-2 pályázattal vettek részt a megmérettetésen. A pályázatok 87 százalékát kisvállalkozások nyújtották be.

201701221528320.peld03.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás