2016. június 12., 09:46

Alojz Hlinát választották a KDH elnökévé

POZSONY. Alojz Hlinát választották a Kereszténydemokrata Mozgalom elnökévé. A rózsahegyi közgyűlés titkos szavazásán résztvevő küldöttek – 223 voksot adva Hlinára – már az első fordulóban döntöttek.
201606120901150.JF_1-2.jpg

Rózsahegyről jelét adták annak, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elindult abba az irányba, amely visszavezeti a politikai térképre – fejtette ki a közgyűlés küldöttei előtt tartott záróbeszédében Alojz Hlina, a kereszténydemokraták újdonsült elnöke.

„A párton belüli küzdelemnek részemről a mai nappal vége, és elmondhatom önöknek, hogy már várom a külső megmérettetést. Van ott mit tenni. Úgy tűnik, Rózsahegyről azt a jelet küldjük, hogy a KDH játékban van. A szlovákiai konzervatív tér tágas és mi elfoglaljuk, mert mi konzervatívak vagyunk” – jelentette ki a KDH frissen megválasztott elnöke.

Elmondása szerint a kereszténydemokraták modern néppártot alkotnak majd. „Az igazság azonban az, hogy kénytelenek leszünk bizonyos járásokban szemügyre venni, hogy mivel foglalkoznak ott az emberek és az mennyiben képviseli a keresztény értékrendet” – húzta alá Hlina. Hozzátette, a KDH témát választ, amelyekben következetes, határozott, komplex és kitartó lesz, akár egy buldog. „Nem engedjük a témát, tekintélyt parancsolónak kell lenni. Javaslom a mezőgazdaságot, a roma kérdést, a fogyasztóbarát törvényeket és -környezetet. Ez az a három alapvető téma, amelyekről úgy vélem, hogy a KDH szempontjából fontosak ezekben az időkben” – fogalmazott Hlina.

A párt előző elnökét, Ján Fige¾t meglepte Hlina első körben aratott markáns sikere. „De már reggeltől érezhető volt az Alojz Hlinának kedvező légkör. Nagy adag szimbolikával bír, hogy az Andrej Hlinkáról elnevezett kultúrházban Alojz Hlinát választják meg azon párt elnökének, amely hűen ragaszkodik Andrej Hlinka örökségéhez, üzenetéhez, értékeihez” – jegyezte meg Fige¾. „Egyúttal azonban elmondanám, hogy ez a kor nagyobb nyitottságról, s talán a markánsabb, népiesebb retorikáról szól. A frissen megválasztott elnöknek azt kívánom, hogy sikerüljön neki egységes, kívül-belül felelősségteljes csapatot létrehoznia, hogy képes legyen megszólítani Szlovákiát” – zárta le gondolatait Fige¾.

A KDH elnöki tisztségéért összesen öten, Alojz Hlina, Eleonóra Porubcová, Miroslav Krá¾, Ladislav Štefanec és Ján Moroviè keltek egymással versenyre. A kereszténydemokraták közgyűlésén vendégként mindhárom eddigi elnök, Ján Èarnogurský, Pavol Hrušovský és Ján Fige¾ is jelen volt. A küldöttekhez a cseh a Kereszténydemokrata Unió–Csehszlovák Néppárt (KDU-ÈSL) elnöke, Pavel Bìlobrádek is intézett néhány szót.

Megosztás