Albert Sándor: Hogyan tovább a szlovákiai magyar közoktatásban?
RÉVKOMÁROM. A napokban jelent meg Albert Sándornak, a révkomáromi Selye János Egyetem alapító rektorának a „Hogyan tovább a szlovákiai magyar közoktatásban?“ című könyve, amelynek még a hivatalos bemutatóját sem tartották meg. A fél évszázados szakmai múlttal rendelkező szerző portálunknak nyilatkozott a kiadványról.
Albert Sándor portálunknak elmondta: megpróbálta összefoglalni azokat a tapasztalatokat, amelyeket csaknem fél évszázados pályája alatt gyűjtött azzal kapcsolatban, hogy másutt hogyan működnek az iskolák, mely problémákkal kellene mielőbb foglalkoznunk. „Olyanokkal, amelyek nem csak az iskoláinkat, hanem az egész felvidéki magyar közösséget jelentős mértékben érintik. Például ha arra kerül sor, hogy egy településen bezárják az alapiskolát, az a pedagógusok szempontjából komoly szociális kérdést is felvet, és a községnek sem mindegy, hogy megmarad-e az iskolája. Másrészt viszont a továbbiakban fenntarthatatlan az a helyzet, hogy ilyen kis létszámokkal működjenek egyes iskoláink, beleértve egyes középiskoláinkat is, hiszen azok ilyen formában finanszírozhatatlanok. Ráadásul szakmailag is képtelenek komoly eredmények elérésére, ami például a PISA-felmérések során is megmutatkozott. A kis diáklétszámmal ugyanis beszűkül a kínálat: csak egyféle program kínálható, ami viszont sokaknak nem felel meg. Ahhoz, hogy a gyerekek többségének tetszését elnyerő, alternatív programokat kínálhassunk, mindenképpen a kistérségi iskolák tanulóinak a létszámát kellene növelni. Ezzel a szakmaiságot is emelnénk“ – fejtette ki.
Hozzátette: könyvének első része a legújabb, azaz erre a tanévre vonatkozó statisztikai adatok alapján történő helyzetfelmérés, kerületekre, járásokra és egyes iskolákra lebontva. „Kutatásom során arra összpontosítottam, hogy hol milyen létszámmal működnek az oktatási intézmények és a parlament által decemberben elfogadott törvény miatt hol várhatók nagyobb gondok, hol nem tudják majd biztosítani a minimális diáklétszámokat” – mondta. „A második részben megpróbáltam elemezni mindazt, amit az OECD nemzetközi szervezet ajánl a szlovákiai közoktatás részére. Azok közül két dolgot emelnék ki. Az egyik elvárás, hogy racionalizálni kell a szlovákiai oktatási intézményhálózatot, ha azt akarjuk, hogy a jelenleginél jobban és gazdaságosabban működjön. Ez leegyszerűsítve azt jelentené, hogy iskolákat kellene bezárni vagy összevonni. A másik elvárás pedig az, hogy vissza kellene fogni a nyolcéves gimnáziumokat, amelyek állítólag sok esetben tönkreteszik a közeli alapiskolákat, mert elszippantják a jobb képességű gyerekeket. Az oktatásügyi tárcának van egy jelentése, amelyet májusban már a kormány újratárgyalt, ám abban lényeges változást nem foganatosított. Az említett ajánlásokból és a jelentésből adódó pozitív vagy negatív kicsengéseket is próbáltam összefoglalni: mi az, ami ezen elképzelések közül a hazai magyar oktatásügyet segítheti vagy negatívan befolyásolhatja. Például segítheti, hogy a minisztérium stratégiai tervezetében van egy olyan elképzelés, miszerint a tankönyvpiacot majd újra felszabadítanák. Ennek az a lényege, hogy ne csak az idehaza kiadott, hanem más, esetleg külföldi tankönyveket is lehessen használni – ne csak segédanyagként, mint eddig, hanem alternatív tankönyvként. Ellenben negatívumként említhetem a minimális diáklétszámok meghatározását, továbbá azt, hogy az iskolaigazgatók kinevezésével kapcsolatban megerősítenék a fenntartók hatáskörét, illetve azt, hogy olyan ötletek is felmerültek, vissza kellene fogni a magániskolák finanszírozását stb. Mindezeket figyelembe kell vennünk, amikor a saját elképzeléseinket megfogalmazzuk“ – magyarázta.
Albert Sándor a könyv utolsó részében azt elemzi, hogy hol, milyen irányba kereshető a kiút, s miként alkalmazhatók a másutt már bevált módszerek. „Nem a tutit kívántam megmondani, hanem inkább azt próbáltam összefoglalni, hogy mindezt mások hogyan csinálják, és mi az, amit abból nekünk is talán mielőbb meg kellene lépnünk” – hangsúlyozta.
„Az egész könyvem alapgondolata, hogy egy vitát indítsunk el. Remélhetőleg erre a Martosi Szabadegyetemen és a Gombaszögi Nyári Táborban is sor kerül. Az ezzel kapcsolatos részletekről és a könyvbemutató időpontjáról is egyeztetni akarok a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetséggel, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával, az érintett pártok oktatásügyi szakembereivel és a polgármesterek képviselőivel, hogy ne úgy tűnjön, mintha egymás ellen akarnánk kijátszani valamilyen kártyákat. Tervezünk egy országos körutat is, ahol az egyes régiókban az oktatásügy helyzetét a polgármesterekkel és az iskolaigazgatókkal együtt tárgyalnánk meg. Érthető, hogy az őszi helyhatósági választások előtt egyetlen polgármester sem hajlandó lemondani a helyi iskoláról azzal, hogy a gyerekek majd a szomszéd községbe fognak járni, de valahogy megegyezésre kell jutni. Véleményem szerint ha már nincs más megoldás, azaz még mielőtt egy-egy kisiskola kiürülne – ezt a demográfiai adatokból már legalább öt évvel korábban látjuk–, el kell dönteni, hogy miként is legyen tovább. Megemlítem azt is, ami ez idő tájt Zoboralján történik: a térségben egykor három nagy és több magyar tanítási nyelvű kisiskola működött, jelenleg pedig csak hozzávetőleg kétszáz magyar ajkú diákot tartanak nyilván. Ott már történt is egy egyeztetés az érintett polgármesterek és az iskolaigazgatók között. Rájöttek, hogy a kétszáz tanulót vélhetően egy iskolába kellene irányítani, s akkor létrejönne egy erős magyar iskola a Zoboralján. Amikor ezt az igényt a polgármesterek és az iskolaigazgatók megfogalmazzák, a következő mondat így hangzik: kitartunk az utolsó csepp vérünkig. Ez azt jelenti, hogy megvárjuk, amíg az oktatási tárca bezárja az iskolát? Ha erre sor kerül, utána már nincs miből egy új, erős kistérségi iskolát létrehozni – ezt kell alaposan átgondolni! Minden régió ilyen jellegű problémáit másként, a helyi igényeket figyelembe véve kell kezelni. Nem akarom azt mondani, hogy gyorsan vonjuk össze az iskoláinkat, hiszen amíg lehet, egy-egy községben fenn kell tartani azokat. Amikor azonban látom, hogy egy-két év múlva már nem lesz ott elég gyerek, akkor időben kell dönteni a további lépésekről. Kell tehát egy B-terv arról, hogy miként képzeljük el a szakmai rész megerősödését“ – húzta alá.
Majd hozzáfűzte: „Van olyan javaslat is, hogy ha létrehozunk egy erősebb kistérségi iskolát, akkor annak egy-egy évfolyamában legalább két párhuzamos osztálynak kellene lenni. Ha ugyanis több párhuzamos osztály nyílik, akkor gazdagabb lehet a programkínálat, ami növeli a gyerekek belső motivációját. Manapság úgyis az az egyik legnagyobb probléma, hogy sok gyermekből hiányzik a belső motiváció, azt kérdezgetik, hogy miért kell iskolába járniuk, miért kell éppen ezeket a tananyagokat tanulniuk. Ha lenne választható tantárgycsoportokkal működő párhuzamos osztály, akkor a tanulók választhatnák a továbbtanulásukat segítő természet- vagy társadalomtudományi irányt, esetleg a nyelveket, azaz zömében olyan tantárgyakat, amelyeket szívesen tanulnak. Ezt az angolszász országokban mindenütt így csinálják“ – mutatott rá.
A szakember szerint az iskolabuszok problémája is újból felvetődik. „A Szlovákiánál gazdagabb európai és tengeren túli országokban pozitív tapasztalatokkal rendelkeznek az iskolabuszok üzemeltetése terén. Könyvemben e témának is szenteltem néhány oldalt. Angliában, az Egyesült Államokban és Kanadában is az iskolabusz a tanulók otthona előtt áll meg, így teljesen biztonságos körülmények között veszi fel, majd az iskolaépület előtt teszi le a gyerekeket. Ugyanígy történik a hazaszállításuk is, tehát a kicsinek nem a település nyilvános buszmegállójában kell kiszállnia, ahol a szülőknek meg kell őt várniuk. Ennek Szlovákiában is így kellene majd lennie! Iskolabuszok működtetésével az oktatási tárca is számol, ez szerepel a 2020-ig szóló stratégiai tervezetében. Tudomásom szerint pár hónappal ezelőtt a parlament elvetette ezt, mert az ellenzéki kereszténydemokraták javaslata volt. Ha majd aktuális lesz ez a téma és a kormánypárt terjeszti be a javaslatot, azt vélhetően el is fogadják“ – nyilatkozta.
Végül Albert Sándor azt is elárulta, hogy publikációjában a szlovák nyelv oktatásának hatékonyságával kapcsolatban megszólaltatta Skabela Rózsát, aki korábban tankönyvek írásával is foglalkozott (Skabela-Bóna szlovák nyelvoktatási módszer) és Fibi Sándort, aki e területen szintén komoly tapasztalatokkal rendelkezik. A könyvet egy közhasznú társaság, a révkomáromi Tiszti Pavilonban működő Szakképző és Felnőttképzési Intézet adta ki, illetve árusítja. A kötet a vitafórumokon és a nyári táborokban is kapható lesz. Könyvesbolti forgalomba viszont valószínűleg nem kerül.
Hozzátette: könyvének első része a legújabb, azaz erre a tanévre vonatkozó statisztikai adatok alapján történő helyzetfelmérés, kerületekre, járásokra és egyes iskolákra lebontva. „Kutatásom során arra összpontosítottam, hogy hol milyen létszámmal működnek az oktatási intézmények és a parlament által decemberben elfogadott törvény miatt hol várhatók nagyobb gondok, hol nem tudják majd biztosítani a minimális diáklétszámokat” – mondta. „A második részben megpróbáltam elemezni mindazt, amit az OECD nemzetközi szervezet ajánl a szlovákiai közoktatás részére. Azok közül két dolgot emelnék ki. Az egyik elvárás, hogy racionalizálni kell a szlovákiai oktatási intézményhálózatot, ha azt akarjuk, hogy a jelenleginél jobban és gazdaságosabban működjön. Ez leegyszerűsítve azt jelentené, hogy iskolákat kellene bezárni vagy összevonni. A másik elvárás pedig az, hogy vissza kellene fogni a nyolcéves gimnáziumokat, amelyek állítólag sok esetben tönkreteszik a közeli alapiskolákat, mert elszippantják a jobb képességű gyerekeket. Az oktatásügyi tárcának van egy jelentése, amelyet májusban már a kormány újratárgyalt, ám abban lényeges változást nem foganatosított. Az említett ajánlásokból és a jelentésből adódó pozitív vagy negatív kicsengéseket is próbáltam összefoglalni: mi az, ami ezen elképzelések közül a hazai magyar oktatásügyet segítheti vagy negatívan befolyásolhatja. Például segítheti, hogy a minisztérium stratégiai tervezetében van egy olyan elképzelés, miszerint a tankönyvpiacot majd újra felszabadítanák. Ennek az a lényege, hogy ne csak az idehaza kiadott, hanem más, esetleg külföldi tankönyveket is lehessen használni – ne csak segédanyagként, mint eddig, hanem alternatív tankönyvként. Ellenben negatívumként említhetem a minimális diáklétszámok meghatározását, továbbá azt, hogy az iskolaigazgatók kinevezésével kapcsolatban megerősítenék a fenntartók hatáskörét, illetve azt, hogy olyan ötletek is felmerültek, vissza kellene fogni a magániskolák finanszírozását stb. Mindezeket figyelembe kell vennünk, amikor a saját elképzeléseinket megfogalmazzuk“ – magyarázta.
Albert Sándor a könyv utolsó részében azt elemzi, hogy hol, milyen irányba kereshető a kiút, s miként alkalmazhatók a másutt már bevált módszerek. „Nem a tutit kívántam megmondani, hanem inkább azt próbáltam összefoglalni, hogy mindezt mások hogyan csinálják, és mi az, amit abból nekünk is talán mielőbb meg kellene lépnünk” – hangsúlyozta.
„Az egész könyvem alapgondolata, hogy egy vitát indítsunk el. Remélhetőleg erre a Martosi Szabadegyetemen és a Gombaszögi Nyári Táborban is sor kerül. Az ezzel kapcsolatos részletekről és a könyvbemutató időpontjáról is egyeztetni akarok a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetséggel, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával, az érintett pártok oktatásügyi szakembereivel és a polgármesterek képviselőivel, hogy ne úgy tűnjön, mintha egymás ellen akarnánk kijátszani valamilyen kártyákat. Tervezünk egy országos körutat is, ahol az egyes régiókban az oktatásügy helyzetét a polgármesterekkel és az iskolaigazgatókkal együtt tárgyalnánk meg. Érthető, hogy az őszi helyhatósági választások előtt egyetlen polgármester sem hajlandó lemondani a helyi iskoláról azzal, hogy a gyerekek majd a szomszéd községbe fognak járni, de valahogy megegyezésre kell jutni. Véleményem szerint ha már nincs más megoldás, azaz még mielőtt egy-egy kisiskola kiürülne – ezt a demográfiai adatokból már legalább öt évvel korábban látjuk–, el kell dönteni, hogy miként is legyen tovább. Megemlítem azt is, ami ez idő tájt Zoboralján történik: a térségben egykor három nagy és több magyar tanítási nyelvű kisiskola működött, jelenleg pedig csak hozzávetőleg kétszáz magyar ajkú diákot tartanak nyilván. Ott már történt is egy egyeztetés az érintett polgármesterek és az iskolaigazgatók között. Rájöttek, hogy a kétszáz tanulót vélhetően egy iskolába kellene irányítani, s akkor létrejönne egy erős magyar iskola a Zoboralján. Amikor ezt az igényt a polgármesterek és az iskolaigazgatók megfogalmazzák, a következő mondat így hangzik: kitartunk az utolsó csepp vérünkig. Ez azt jelenti, hogy megvárjuk, amíg az oktatási tárca bezárja az iskolát? Ha erre sor kerül, utána már nincs miből egy új, erős kistérségi iskolát létrehozni – ezt kell alaposan átgondolni! Minden régió ilyen jellegű problémáit másként, a helyi igényeket figyelembe véve kell kezelni. Nem akarom azt mondani, hogy gyorsan vonjuk össze az iskoláinkat, hiszen amíg lehet, egy-egy községben fenn kell tartani azokat. Amikor azonban látom, hogy egy-két év múlva már nem lesz ott elég gyerek, akkor időben kell dönteni a további lépésekről. Kell tehát egy B-terv arról, hogy miként képzeljük el a szakmai rész megerősödését“ – húzta alá.
Majd hozzáfűzte: „Van olyan javaslat is, hogy ha létrehozunk egy erősebb kistérségi iskolát, akkor annak egy-egy évfolyamában legalább két párhuzamos osztálynak kellene lenni. Ha ugyanis több párhuzamos osztály nyílik, akkor gazdagabb lehet a programkínálat, ami növeli a gyerekek belső motivációját. Manapság úgyis az az egyik legnagyobb probléma, hogy sok gyermekből hiányzik a belső motiváció, azt kérdezgetik, hogy miért kell iskolába járniuk, miért kell éppen ezeket a tananyagokat tanulniuk. Ha lenne választható tantárgycsoportokkal működő párhuzamos osztály, akkor a tanulók választhatnák a továbbtanulásukat segítő természet- vagy társadalomtudományi irányt, esetleg a nyelveket, azaz zömében olyan tantárgyakat, amelyeket szívesen tanulnak. Ezt az angolszász országokban mindenütt így csinálják“ – mutatott rá.
A szakember szerint az iskolabuszok problémája is újból felvetődik. „A Szlovákiánál gazdagabb európai és tengeren túli országokban pozitív tapasztalatokkal rendelkeznek az iskolabuszok üzemeltetése terén. Könyvemben e témának is szenteltem néhány oldalt. Angliában, az Egyesült Államokban és Kanadában is az iskolabusz a tanulók otthona előtt áll meg, így teljesen biztonságos körülmények között veszi fel, majd az iskolaépület előtt teszi le a gyerekeket. Ugyanígy történik a hazaszállításuk is, tehát a kicsinek nem a település nyilvános buszmegállójában kell kiszállnia, ahol a szülőknek meg kell őt várniuk. Ennek Szlovákiában is így kellene majd lennie! Iskolabuszok működtetésével az oktatási tárca is számol, ez szerepel a 2020-ig szóló stratégiai tervezetében. Tudomásom szerint pár hónappal ezelőtt a parlament elvetette ezt, mert az ellenzéki kereszténydemokraták javaslata volt. Ha majd aktuális lesz ez a téma és a kormánypárt terjeszti be a javaslatot, azt vélhetően el is fogadják“ – nyilatkozta.
Végül Albert Sándor azt is elárulta, hogy publikációjában a szlovák nyelv oktatásának hatékonyságával kapcsolatban megszólaltatta Skabela Rózsát, aki korábban tankönyvek írásával is foglalkozott (Skabela-Bóna szlovák nyelvoktatási módszer) és Fibi Sándort, aki e területen szintén komoly tapasztalatokkal rendelkezik. A könyvet egy közhasznú társaság, a révkomáromi Tiszti Pavilonban működő Szakképző és Felnőttképzési Intézet adta ki, illetve árusítja. A kötet a vitafórumokon és a nyári táborokban is kapható lesz. Könyvesbolti forgalomba viszont valószínűleg nem kerül.
Forrás
Hírek.sk, - miskó -
