Akciófilmbe illő rajtaütés volt Pozsonyban
A pozsonyi rendőrök és a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) kábítószer-ellenes egységének emberei ki akarták használni a meglepetés erejét. A kommandósok kötélen ereszkedtek le egy pozsonyligetfalui (Petržalka) panelház tetejéről, majd az ablakon keresztül hatoltak be a lakásba, ahol egy droglabor működött – írja a Topky.sk portál.
A házkutatás során a kábítószer előállítására alkalmas eszközök mellett 4 adag pervitint, 400 ml metamfetamin-tartalmú folyadékot és 5 adag marihuánát is lefoglaltak – közöllte Tatiana Kurucová pozsonyi rendőrségi szóvivő.
A rendőrség szerint a 36 éves Jaroslav heti 1-2 alkalommal állított elő pervitint. Ebben 33 éves felesége, Denisa is segítette, ő vásárolta a szükséges gyógyszereket és más kémiai anyagokat.
Az illetékes vizsgálótiszt kábítószer előállítása, birtoklása és árusítása miatt mindkettejük ellen vádemelést kezdeményezett – közölte Kurucová hozzátéve: ha bűnösségük bebizonyosodik, 10 évnyi szabadságvesztéssel sújthatók.