A védelmi tárca reformjára készül a Kereszténydemokrata Mozgalom
„Úgy gondolom, fegyveres erőink még mindig fáziskésésben vannak a jelenkor állapotához és igényeihez képest. Az átalakulás elkezdődött, de nem történt meg teljes egészében” – mondta el pozsonyi sajtótájékoztatójukon Ján Fíge¾, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke.
A Szlovák Köztársaság Fegyveres Erőiben (OS SR) korábban magas tisztséget betöltötő Peter Švec szerint a lehetőségek és a valóság közötti diszharmónia jelenti a problémát. Švec arra is rámutatott, hogy az állam alacsony összeggel támogatja a fegyveres erőket. „A helyzet teljes mértékű átértékelést és teljességgel új típusú fegyveres erőket igényel” – szögezte le.
A KDH ezen megfontolásból mutatta be Jobban és többet (Lepšie a viac) elnevezésű programját, amely 3 pillérből tevődik össze. Az első a fegyveres erők átszervezésén alapszik, amely a védelemi és biztonsági rendszer új, kiegészítő szegmenseként az ún. civil hadtestek bevezetésével számol. A másik pillért az ún. csoportos kompetenciák koncepciója alkotja, amely a technikai eszközök helyett a kompetenciák beszerzését irányozza elő. A harmadik, s egyben utolsó pillér lényege a köztársasági elnök, a védelmi miniszter, a vezérkar, a kormány és a törvényhozás közötti intézményes összeköttetés megerősítése.
Az ismertetett változtatások a kereszténydemokraták új programjának részét képezik majd, amelynek előkészítésén a KDH jelenleg is dolgozik, s amelyet a párt októberi programülésén tárgyal majd meg Poprádon.