2018. január 27., 17:13

A várandós nőknek is fizetniük kell a sürgősségi ellátásért

POZSONY. A parlament egészségügyi bizottsága ismét kénytelen lesz napirendre tűzni a sürgősségi egészségügyi ellátás díjának ügyét. Le kell zárni a várandós nőkre vonatkozó kritériumok meghatározását. Az indítványt a koalíció képviselői vinnék a parlament elé a közeljövőben.
201801271525180.getthumbnail.jpg


A várandósok állapotukkal és a szüléssel összefüggő bármiféle egészségügyi probléma esetén visszaigényelhetnék egészségbiztosítójuktól a 10 eurót. „Megtehetik az intézményi sürgősségi ellátást követő 15 napon belül” – olvasható az indítványban, miközben a visszatérítés határideje a kérvény benyújtásától kezdve 90 napig lenne érvényben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a díjat a másállapotban lévő nőknek sem engednék el automatikusan a helyszínen. A javaslatot a parlamenti bizottságon kívül a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

A várandós nők által fizetett díj körüli vita akkor harapódzott el, amikor az egyik nyitrai hölgy férje a közösségi hálón panaszkodott a díjszabás miatt. Kevéssel ezután az egészségügyi minisztérium jelezte, újra megnyitja a sürgősségi ellátásért járó díjak kérdését, a várandós nőket érintő feltételeket pontosítják. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) és az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) ellenzéki pártok ugyancsak a helyzet megoldására szólították fel a minisztériumot.

A sürgősségi ellátásért fizetendő 10 eurós illetéket az elmúlt év novemberében vezették be, korábban 2 euró volt. Az illetéket azért emelték, mert a betegek gyakran visszaéltek a sürgősségi egészségügyi ellátás adta lehetőséggel. Az illeték a halaszthatatlan egészségügyi ellátásra szoruló betegeket nem érinti. A friss sérülésekkel beszállított, illetőleg a két órától hosszabb ellátást igénylő betegeknek, vagy a kórházi kezelésre szoruló pacienseknek nem kell fizetniük a kórházi sürgősségi ellátásért.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.