2015. július 7., 15:12

A választások után is megmarad az O¾aNO és a NOVA koalíciója

POZSONY. Az O¾aNO és a NOVA azt tervezik, hogy koalíciójuk a parlamenti választások után is folytatódik. Ha bekerülnek a parlamentbe, egy frakcióban lesznek, és az lesz a vezető, aki a legtöbb preferenciaszavazatot szerzi meg, vagyis akit a legtöbben bekarikáznak.

Erről Újdonságaikban (Novinky) írnak, melyben a koalíciót reális alternatívának tartják Robert Fico (Smer-SD) és az oligarchák kormánya ellen.

„Nem célzatos szövetségről van szó, és nem „csak” a választások előtti együttműködésről. Az egyezség a választások után is érvényben lesz, amikor egy frakcióban fogunk működni. A vezetőt a választások végeredménye alapján választjuk ki – vagyis a szavazók választják ki azáltal, hogy kit karikáznak” – fogalmaz az O¾aNO.

A két párt célja, hogy alternatívát nyújtson az egy párt által alkotott kormány ellen. Ezért döntöttek úgy, hogy együtt indulnak a 2016-os parlamenti választásokon.

A két mozgalom június végén jelentette be az együttműködést. Nem zárták ki, hogy más pártokkal is együttműködnének a választások előtt, tárgyalnak például az SaS képviselőivel is. Még nem lezárt téma, hogy a liberálisok vajon csatlakoznak-e a két mozgalomhoz, ősszel döntenek majd róla. A liberálisok feltétele, hogy közülük legyen a listavezető, másik feltételük az erős gazdasági program.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.