A szlovák katonák 2016 után is folytatják afganisztáni missziójukat
Az országban pillanatnyilag 40 szlovák katona teljesít szolgálatot, ugyanakkor mandátuma a fegyveres erők 66 katonájának van. „Egyértelműen megerősödött, hogy 2016 után is folytatjuk a hadműveletet” – közölte Gajdoš.
Véleménye szerint az afganisztáni helyzet nem olyan, hogy a szövetséges haderő elhagyhassa az országot. Szlovákia a tárgyalások alkalmával megerősítette Afganisztán pénzeszközökkel való támogatását is.
A szlovák katonák Afganisztánban elsősorban a parancsnoki és egészségügyi struktúrán belül teljesítenek szolgálatot, a többiek pedig az afgán fegyveres erők kiképzésével és támogatásával kapcsolatos feladatokat végzik. Amennyiben igény merül fel a létszám emelésére, Gajdoš szerint Szlovákia kész arra, hogy további katonákat küldjön az országba, de csak meghatározott létszámon belül.
A Resolute Support hadművelet 2015 januárjától az ISAF helyett jött létre. Célja, hogy támogassa az afgán kormány saját biztonsági erők kiépítésére tett erőfeszítéseit, hogy képes legyen megbirkózni az országban kialakult biztonsági kockázatokkal, és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetétől (NATO) átvehessék a saját biztonságukért való felelősséget. A művelet nem harci jellegű.
A tárcavezető korábban arról is beszámolt, hogy Szlovákia a balti államokba 2017-ben 150 katonát és technikát (35 drb.) küld. A visegrádi négyek (V4) közös kiképzési missziójáról van szó. Elsőként a csehországi katonák teljesítenek szolgálatot Észtországban, Litvániában és Lettországban, őket követik a magyarországi, majd a szlovákiai és lengyel katonák. Három hónapos intervallumokban váltják majd egymást – tájkoztatott Gajdoš. „Kiképzési missziónk a NATO keleti szárnya megerősítését szolgálja, mely feladatra egyértelműen négy harci csoport lett kijelölve” – fejtette ki.
Mint ahogy azt a védelmi tárca vezetője elmondta, Szlovákia az elmúlt évi walesi NATO-csúcstalálkozón vállalt kötelességeit is teljesíti. Akkor az ország azt vállalta, hogy 2020-ig a GDP 1,6 százalékát, a belügyminisztérium költségvetésének pedig a 20 százalékát a hadsereg korszerűsítésére fordítja. „Megerősítettük, hogy a Walesben vállalt kötelezettségeinket nyilvánvalóan teljesítjük, s kijelentettük, a 2017. évi költségvetést a GDP 1,16 százalékával megemeltük” – szögezte le Gajdoš.
Andrej Kiska köztársasági elnök szerint a varsói NATO-csúcstalálkozó a biztonság és a béke találkozója volt, a szövetség tagjai kölcsönösen megerősítették, hogy vállalt kötelességeiket teljesítik. Kiska emlékeztetett arra, hogy a balti államok határainál több tízezer orosz katona állomásozik, ami félelmet kelt az ott lakókban. „Szövetségeseink számára a legnagyobb támogatás, ha teljesítjük vállalásainkat” – hangsúlyozta Szlovákia államfője.