2014. július 28., 11:38

A Smer-SD támadja Kiska államfőt

POZSONY. Bár a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia és annak elnöke, Robert Fico tudta, hogy Andrej Kiskával nem lesz olyan egyszerű dolga, mint az elődjével, Ivan Gašparoviècsal, mégis az új államfő eddigi lépései alaposan megemelték a baloldaliak adrenalinszintjét.

Pavol Paška házelnöknek, akárcsak Fico kormányfőnek nem tetszik, hogy Kiska nem volt hajlandó a Legfelsőbb Bíróság bíráivá kinevezni az összes jelöltjüket. Renáta Zmajkovièová, a parlament alelnöke és az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökségi tagja pedig a saját blogján vádolta meg őt azzal, hogy a megbékélés helyett romboló hatású szembenállást hozott a politikába. Hozzáfűzte: a választási ígéreteit sem tartotta be, ráadásul működésképtelenné tette a bírói hatalmat.

Amíg Peter Petrus, az államfő szóvivője az Aktuálne.sk internetes portálnak azt írta, hogy nem reagál majd Zmajkovièová blogjára, Tomáš Koziak politológus nem tartja helyénvalónak Zmajkovièová bíráló szavait.

„Az az érzésem, hogy Kiska mindent megtesz, amit beígért. Nem állítanám azt, hogy olyan pártpolitikusnak tűnik, aki megosztaná a politikai színteret. Inkább azt gondolom, hogy pártokon felülálló, ahogy azt előre jelezte“ – szögezte le a politológus.

Ezzel kapcsolatban Koziak azt is kiemelte, hogy Kiskának a választási győzelméért semmiféle politikai csoportosulásnak sem kell hálásnak lennie úgy, mint az Ivan Gašparoviè esetében volt. Kiska elődje ugyanis szintén függetlenként, ám éppen a Smer-SD támogatásával indult a választásokon.

"Kiska úgy a kormánypárton, mint az ellenzéken kívül áll. Ezt a politikai színtér polarizációjának csak az az ember nevezheti, aki annak tudatában él, hogy az elnöknek a politikai pártjával kéz a kézben kellene haladnia“ – magyarázta a politológus.

Koziak azonban úgy véli, hogy az a nagy népszerűség, amelynek Andrej Kiska államfő jelenleg örvend, nem tarthat sokáig.

„Az elnökválasztást ugyanis nagy választói támogatottsággal nyerte meg. Ezért logikus és természetes, hogy a választások után, amikor a közhangulat tetőzik, a politikusoknak már nehezebb olyan lépéseket tenniük, hogy azokat a számokat hasonló szintre hozzák“ – fejtette ki a politológus. Ugyanakkor Koziak azt gondolja, hogy Kiska eddig semmiféle jelentősebb baklövést nem követett el, amely az emberek szemében rontaná a jó hírnevét.

Koziak úgy látja, hogy ha az államfő a kormányt és a kormánypártot majd bizonyos hiányosságokra figyelmezteti, azzal alaposan megkeserítheti Ficóék életét.
„Valamennyi köztársasági elnök, aki a hatalmon levő politikai párton kívül álló, bizonyos problémát jelent az elégedett és nyugodt kormányzás során“ – szögezte le az elemző.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.