2017. november 3., 13:47

A rendőrség is készül a megyei választásokra

POZSONY. A rendőrség minden olyan választási korrupcióval kapcsolatos bejelentéssel vagy tettel foglalkozik majd, amelyek megzavarnák a szombati megyei választások törvényes lefolyását – közölte Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány, aki a polgárokat arra kért, azonnal jelentsék, ha választási korrupcióval találkoznak.
201711031252210.vol01.jpg

„Mindenkit arra szólítok fel, ha tudomást szereznek olyan helyzetekről és ismeretekről, amelyek megzavarhatnák a választások törvényességét és zökkenőmentes lefolyását, akkor azt jelentsék az ismert 158-as telefonszámon vagy a legközelebbi rendőrőrsön” – mondta Tibor Gašpar.

Mint mondta, a rendőrség szokás szerint készül a választásokra, és különféle jellegű intézkedéseket foganatosít. „Azok egyrészt a közrendet érintő intézkedések lesznek, hogy megelőzzük annak megzavarását. Készenlétben lesznek a rendőrök, a tűzszerészek és más különleges alakulatok is, amelyeknek segítenek az olyan helyzetek megoldásában, amelyek zavarhatnák a választások menetét” – magyarázta a rendőrfőkapitány.

Hozzátette, készenlétben lesznek a kriminalisták és a Nemzeti Korrupcióellenes Egység munkatársai is, akik fogadnak majd minden bejelentést a választási korrupcióról.

Martin Wäldl, az Országos Rendőrkapitányság szóvivője hozzátette, ¼ubomír Ábel rendőrfőkapitány-helyettes részt vesz majd az Országos Választási Bizottság ülésein, hogy összehangolhassák a közrend fenntartása érdekében tett intézkedéseket, illetve szükség esetén a rendőrség újabb intézkedéseket foganatosíthasson.

Gašpar megjegyezte, a rendőrség az elmúlt napokban találkozott „bizonyos esetekkel, amelyekről majd a választások befejezése után tájékoztatunk”.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.