2014. augusztus 23., 10:37

A nemzeti archívumokba kell kerülnie az 1968-as behívólevélnek

POZSONY. Nemzeti archívumaink részévé kellene válnia annak a meghívólevélnek, amely alapján a Varsói Szerződés csapatai 1968 augusztusában megszállták Csehszlovákiát -- véli Andrej Kiska államfő. Ezt majd egy megfelelő alkalommal kérni is fogja – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek az államfő szóvivője, Peter Petrus.

A köztársasági elnök 1968 augusztusára úgy tekint, mint az ország újkori történelmének egyik legsötétebb eseményére. "Öt kommunista ország Moszkvából irányított hadseregei brutálisan megsértették a nemzetközi jogot. Hazánk megtámadása több tucat polgártársunk halálával és több száz személy sérülésével járt“ – áll Andrej Kiskának abban a nyilatkozatában, amelyet a ´68-as események évfordulója kapcsán adott ki.

Az államfő szerint a megszállás következményei tragikusaknak tekinthetők Szlovákia szempontjából. "Sok ügyes és művelt ember nem akart a megszállt országban élni, és a szabad nyugatra távozott. További ezreket kidobtak a munkahelyükről, gyermekeiknek pedig megtiltották a továbbtanulást. Az ún. normalizáció időszakában az országban eluralkodott a reménytelenség, a lemondás, a passzivitás, és sajnos, a közelálló személyek feljelentése is" – hangsúlyozta az államfő.

Andrej Kiska szerint ez az időszak emberi tragédiákkal, árulásokkal, megalázásokkal, szabadságvesztéssel párosult, emellett hatalmas anyagi és környezett károk keletkeztek. "Emlékezzünk az áldozatokra, s ne feledkezzünk meg az 1968-as augusztusi megszállás okairól és következményeiről! Tartsuk tiszteletben a szabadságot, amelyet a kommunista rendszer 1989-es megbuktatása és a megszállók 1991-es távozása után szereztünk meg!" – tette hozzá az államfő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.