A minimálnyugdíjról és a számvevőszék elnökéről is dönt a parlament
POZSONY. A minimálnyugdíj bevezetéséről és személyi kérdésekről, egyebek mellett az Állami Számvevőszék elnökének megválasztásáról is tárgyalnak majd a parlamenti képviselők ezen a héten a törvényhozás folytatódó 51. ülésén.
A szociális biztosításról szóló törvény módosításával minimálnyugdíjat vezetnének be azok számára, akik legalább 30 éven át fizették a nyugdíjbiztosítást és elérték a nyugdíjkorhatárt. A minimálnyugdíj a 2015-ös évre 269,50 euró lehet.
A kormánypárti képviselők azonban a második olvasat során bizonyos módosításokat javasoltak. Azok számára, akik a 2. nyugdíjpillérben takarékoskodnak, csökkenne a minimálnyugdíj. Ez ugyanolyan alapelvek szerint történne, mint ahogy az ilyen ember nyugdíja az 1. pillérben csökken. Egyúttal a nyugdíj elbírálásakor és a minimálnyugdíj meghatározásakor csak az 1. pillérből származó nyugdíjat kellene figyelembe venni az indítvány szerint.
A módosító javaslatot a parlament szociális bizottságának elnöke, a kormánypárti Ján Podmanický terjesztette be. „Azt gondoljuk, hogy ez igazságos elv” – jelentette ki. Ha ugyanis a 2. pillérben takarékoskodók számára ugyanúgy szavatolnák a többiekével egyforma minimálnyugdíjat, akkor Podmanický szerint a 2. pillérben maradnának azok az emberek is, akiknek az nem éri meg. Úgy véli, hogy az esetleg a 2. pillérben támogatná a spekulációkat vagy a felelőtlen hozzáállást.
Az efféle szándékkal azonban nem értenek egyet az ellenzéki képviselők, akik bírálták az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) ezen szándékát. „Nem csupán arról van szó, hogy ez a javaslat drámai mértékben rossz a 2. pillérben takarékoskodókkal szemben, hanem világosan arra irányul, hogy abból kilépjenek az emberek. Ez teljes mértékben igazságtalan” – jelentette ki a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője, Jozef Mihál volt munkaügyi miniszter.
Az aktuális parlamenti ülés programján több javaslat is szerepel a belügyi tárca műhelyéből. Azok közé tartozik a hatástalanított, úgynevezett expanziós lőfegyverek eladásának megszigorítása, amit majd gyorsított eljárásban vitatnak meg. A fegyverekről és a lőszerekről szóló törvény módosítása az ilyen fegyverek rendőrségi regisztrációjával, valamint azok távértékesítésének a tilalmával számol. Robert Kaliòák belügyminiszter már februárban jelezte a tervezett módosításokat, amikor egyes hírek szerint Szlovákiából származhattak azok a fegyverek, amelyekkel elkövették a párizsi Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége elleni támadást.
Május 14-én, csütörtökön meg kellene választani az adatvédelmi hivatal új elnökét is. Az egyetlen elnökjelölt Soòa Pötheová volt újságíró, a parlamenti hivatal sajtóosztályának jelenlegi igazgatója. A hivatal eddigi főnöke, a 2012-ben megválasztott Eleonóra Kroèianová idén február 13-án mondott le tisztségéről.
A képviselők további személyi kérdésekről május 19-én döntenek, akkorra tervezik az Állami Számvevőszék (NKÚ) új elnökének a megválasztását is. A három jelöltet még ezelőtt, szerdán meghallgatja a parlament pénzügyi és költségvetési bizottsága. Maroš Žilinka ügyészt Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke jelölte a posztra, majd a jelölését 60 ellenzéki képviselő írta alá. Karol Mitríket, a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt főnökét pedig Pavol Frešo, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöke jelölte. Henrieta Crkoòovát, az oktatási minisztérium szolgálati hivatalának volt vezetőjét Marián Kvasnièka, a KDH és Štefan Kuffa, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) parlamenti képviselője jelölte a tisztségbe.

Forrás
TASR