2016. december 6., 17:59

A Meèiar-amnesztiákat tárgyalta a törvényhozás

POZSONY. A Meèiar-amnesztiákat elítélő, a kormányhivatal által megfogalmazott nyilatkozat is napirenden van a parlament 11. ülésének 9. ülésnapján. A plénumban az említett nyilatkozattal egyidejűleg az amnesztiák eltörlésére vonatkozó javaslat is van, ezt az ellenzéki Ján Budaj terjesztette be. Az esti szavazáson mind a két javaslat zöld utat kapott. A kormánynyilatkozatot jóváhagyták, az eltörlésre vonatkozó javaslatot második olvasatba utalták.
201612061228340.S_PANOM_BOHOM_1-2.jpg

Az ellenzék nem elégszik meg a Meèiar-amnesztiákat elítélő nyilatkozattal, hanem azok eltörlését követeli, ugyanis meggyőződése, hogy ezáltal sikerülne bíróság elé vinni az ifj. Michal Kováè 1995 augusztus végi Ausztriába történő elrablásának ügyében érintett személyeket. Ezzel a cselekedettel az akkori Szlovák Információs Szolgálat (SIS) akkori vezetését gyanúsították, élén Ivan Lexával. Az üggyel Róbert Remiáš meggyilkolása is összefügg. Az amnesztiákat Vladimír Meèiar megbízott köztársasági elnökként hagyta jóvá.

A kormány által megfogalmazott nyilatkozat az amnesztiákat nem törölné el, mindössze elítéli az egykor történteket.

Az ellenzék szerint csak szemfényvesztés a nyilatkozat

„Jelentős fenntartásaim vannak a szövegezést illetően, miszerint a Meèiar-amnesztiák megakadályozták az igazságszolgáltatást. A realitás az, hogy az okok egyike volt. A következő pedig az, hogy azok az erők, amelyek ezen amnesztiák mögött álltak, mind a mai napig uralkodnak és képesek azt úgy intézni, hogy az igazságszolgáltatás ma is elmaradjon. Ez az oka annak, amiért a tisztességes emberek nem szavazhatnak egy ilyen nyilatkozatra" – fejtette ki Alojz Baránik, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője.

A szintén az SaS kötelékébe tartozó Ondrej Dostál üres gesztusnak nevezte a nyilatkozatot. „Elítélni valamit 18 év múltán nincs sok értelme. Andrej Kiska köztársasági elnök minden képviselőhöz fordult és Michal Kováè halála kapcsán arra apellált, hogy tegyenek valamit az olyan szégyenteljes történtek következményeivel, mint az elnök fiának elrablása és Róbert Remiáš meggyilkolása. A sérelmek megnevezésén túl jóvá is kell tenni azokat. A nyilatkozat csak megnevezi ezeket" – mondta Dostál, aki szerint puszta alibizmusról van szó. „Elhunyt a Szlovák Köztársaság első elnöke, erre, hogy szó ne érje a ház elejét, elfogadunk egy nyilatkozatot. A jelentősége azonban a nullával egyenlő. Az egyedüli járható út az amnesztiák alkotmánytörvény általi eltörlése” – fejtette ki Dostál.

Žitòanská eltörölné az amnesztiákat, de csak elítéli

Lucia Žitòanská igazságügyi miniszter (Most-Híd) azt állítja, hogy mindig is az amnesztiák eltörlése mellett állt, és ma is emellett szavazna. „Ez egy politikai nyilatkozat, amely semminemű jogi következményekkel nem jár, amelynek semmiféle jogi ráhatása nincs az egyes pártok vagy képviselők az amnesztiák eltörlését érintő álláspontjára. Tárgyi értelemben azonosulni tudok a nyilatkozattal. Az amnesztiák politikai elítélése az, amelyben most a parlament többsége képes egyetértésre jutni. Eltörlésüket illetően láthatóan még nem" – tette hozzá.

A nyilatkozat elítéli a történteket 

A kormányzati szövegezésű nyilatkozatban az áll, hogy a szlovák társadalmat régóta nyugtalanítja ifj. Michal Kováè 1995. Augusztus 31-i külföldre történő elrablása körülményeinek kivizsgálása és az érintettek felelősségre vonása. Az igazságtétel a bizonyos köztársasági elnöki jogköröket is gyakorló Vladimír Meèiar miniszterelnök amnesztiái akadályozták meg – fogalmaz a továbbiakban a nyilatkozat.

A parlament a nyilatkozatban konstatálná, hogy elítéli a Szlovák Köztársaság egy állampolgárának 1995. augusztus 31-én külföldre történő elrablását, amely nemcsak az alapvető emberi és szabadságjogok durva megsértése volt, hanem a Szlovák Köztársaság jó hírén is csorbát ejtő cselekedet volt. A törvényhozás a Vladimír Meèiar által odaítélt amnesztiákat is el kellene, hogy ítélje a nyilatkozatban, amelyek megakadályozták, hogy az említett bűncselekményekben érintett személyek kilétét felfedhessék és tetteikért megbüntethessék őket.

Fico szerint az meèiari amnesztiákat nem lehet eltörölni

Robert Fico miniszterelnök a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy nagyon helyes a szlovák parlament részéről, ha nyilatkozatban reagál az 1998-as Meèiar-amnesztiákra. Szavai szerint a nyilatkozat szövegéről „ami a kormánykoalíciót illeti, a politikai spektrumot bevonva " született egyezség. „Beszéltünk róla a kis koalíciós tanácskozáson és a szövegezés a nélkül átment a kormányon, hogy abba bárminemű beavatkozás történt volna” – közölte a kormányfő.

Fico az ellenzék az amnesztiák eltörlését sürgető követelésére válaszul megismételte: „Az amnesztiák eltörölhetetlenek, hiszen ezt mindenki tudja, aki legalább alapszintű jogi végzettséggel rendelkezik".

A parlament a múltban már többször is foglalkozott a Meèiar-amnesztiák eltörlésének kérdésével. Akkor a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) kezdeményezésére. Ma Ján Budaj, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek-Új Többség (O¼aNO-NOVA) frakció tagja áll a kezdeményezés mögött.

A Most-Híd vegyespárton múlhat

Elsősorban Bugár Bélán és pártján múlhat a szavazás végkimenetele. A vegyespárt ugyanis az elmúlt években többször is deklarálta, hogy a meèiari amnesztiákat el kellene törölni. De nem ez lenne az első eset, hogy Bugár és pártja véleményt változtat. A kormánykoalíciós tagság ugyanis számukra mindennél fontosabb, és amiatt akár saját magukkal is szembe mennek, mint arra példa volt az állampolgársági törvény.

Budaj szerint a deklaráció csak alibit szolgáltat a képviselőknek

Ján Budaj, az O¼aNO-NOVA képviselője úgy véli, a kormány alibista módon viselkedik, és alibit szolgáltat a képviselőknek is, a javaslata ugyanis nem törli el a meèiari amnesztiákat, mindössze elítéli azokat és sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, ez azonban nem ad lehetőséget az igazságszolgáltatásra.

Budaj elsősorban a Most-Híd képviselőire apellált, de még korábban azt nyilakozta, nem táplál nagy reményeket, hogy a vegyespárt kitart korábbi álláspontja mellett, mert úgy látja, a pártnak az a fontos, hogy Ficót támogassa, így vélhetően ez ügyben is alibista módon a deklarációt és nem az általa beterjesztett, az amnesztiák eltörlését lehetővé tevő javaslatra szavaznak majd.

A helyzet alakulása tehát elsősorban Bugár kezében van, és a jelek szerint a vegyespárt elnöke döntött, mégpedig meglehetősen szokatlan döntést hozott. A nap folyamán ugyanis egy állásfoglalást adott ki, amelyben úgy fogalmazott, támogatja a kormány nyilatkozatát, de az ellenzéki javaslatot is a meèiari amnesztiák eltörlésére.

Mind a két javaslatot jóváhagyták

A kedd esti szavazáson mind a két javaslat kellő támogatást kapott. Egyrészt a törvényhozás 88 képviselő támogatásával jóváhagyta a kormány nyilatkozatát, amely mindössze elítéli a történteket és a meèiari amnesztiákat. Zöld utat kapott azonban a vitatott amnesztiarendeletek eltörlésére vonatkozó alkotmánytörvény is, amelyet Ján Budaj terjesztett be. Ezt a javaslatot 78-an támogatták, így az második olvasatba került, de végső jóváhagyásához már 90 szavazatra lesz szükség.

Megosztás