2017. június 14., 18:09

A legtöbb képviselő szerint Kiska reálisan látja az ország helyzetét

POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnök ma beszédet tartott az ország helyzetéről, és reálisan látja a dolgokat. Ebben a szlovák parlament több megszólított képviselője egyetértett, akik a parlament talaján kommentálták Kiska beszédét.
201706141824560.000000000000000000000000000000000000000001a_kiska_ficku.jpg

Bár Dušan Jarjabek (Smer-SD) szerint az elnök az ország vitathatatlan sikereiről, a gazdasági helyzetről beszélt, de elfelejtette elmondani, kinek köszönhetőek ezek a sikerek. „Nem egészen tetszett a támadás a belügyminiszter ellen. Egy kicsit arra emlékeztetett engem, mintha az elnök úr az ellenzék ajtaja mögött hallgatózott volna“ – hangsúlyozta Jarjabek.

¼ubomír Galko (SaS) elégedett volt a köztársasági elnök beszédével, Szerinte az elnök nagyon jól megnevezte az adott jelenség okát, amely a törvény előtti egyenlőtlenség. „Egyúttal nagyon jó, hogy visszatért a politikai hullához, Robert Kaliòákhoz (Smer-SD), akinek már 12 hónapja nem kellene belügyminiszternek lennie” – tette hozzá Galko.

„Az ország helyzetét a saját szemszögéből értékelte. Néhány dologról el lehet gondolkodni, és bízom benne, hogy a társadalom számára inspiráló lesz a beszéde. Néhány dolog vitatható, de néhány dologgal kapcsolatban össztársadalmi vitát kellene folytatni” – véli Karol Farkašovský (SNS) koalíciós képviselő.

Alan Suchánek (OLaNO-NOVA) ellenzéki képviselő helyeselte, hogy az elnök rámutatott a még mindig problémát okozó korrupcióra és igazságtalanságra. De nem volt mindennel elégedett. „A köztársasági elnök nagyon gyorsan túljutott az egészségügy témáján” – jegyezte meg a honatya.

Milan Krajniak (Család vagyunk) szerint Kiska beszéde standard beszéd volt. „Azokat a témákat nyitotta meg, amelyek érdeklik őt. Engem megörvendeztetett az, hogy rámutatott a gazdaság teljesítményének és a szlovák alkalmazottak bérezésének különbségére” – állapította meg. Krajniak szerint az emberek érzik a szociális igazságtalanságot, és ezért is szavaznak a Mi Szlovákiánk Néppártra.

Peter Kresák (Most-Híd) értékelte a köztársasági elnök fasizmusellenes magatartását. „Sok dolgot reálisan lát. Megnevezte a hiányosságokat és a pozitívumokat is” – mondta Kresák.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.