2016. december 28., 13:18

A lakosság közel 80 százaléka egyetért Fico romákkal kapcsolatos nézeteivel

POZSONY. Nem számít diszkriminatívnak Robert Fico miniszterelnök kijelentése, miszerint a romatelepeken olyan újabb nemzedék nő fel, amely nem akar dolgozni – így vélekedik a Polis Slovakia közvélemény-kutató ügynökség felmérése szerint a válaszadók 79,3 százaléka.
201612281148000.fico01.jpg

A Polis újabb felmérését december 11-20. között készítette 1 275 felnőtt személy bevonásával, telefonos formában. A közreműködőknek két kérdést tett fel. Az elsőre – amely úgy hangzott, „Robert Fico az Irány-Szociáldemokrácia decemberi közgyűlésén kijelentette, a romatelepeken egy újabb olyan nemzedék nő fel, amely nem akar dolgozni. Egyetért-e ezzel a kijelentéssel?” – a válaszadók 82,4 százaléka igennel felelt. Ezzel a kijelentéssel határozottan egyetért a közreműködők 41,7 százaléka, s inkább egyetért, mint nem ért egyet az emberek 40,7 százaléka.

Ellenben Fico véleményével nem ért egyet a válaszadók 12,4 százaléka, ebből határozottan nem ért egyet 3,7 százalékuk. A megkérdezettek további 5,2 százaléka nem tudott vagy nem akart véleményt nyilvánítani.

A másik kérdésre, miszerint „Robert Fico ezen állításával diszkriminálja a roma kisebbséget?", határozott nemmel válaszolt a résztvevők 41,3 százaléka, míg inkább nemmel, mint igennel a 38 százalékuk felelt.

Ellenben azzal a kijelentéssel, hogy Fico diszkriminálta a romákat, a válaszadók 12,3 százaléka ért egyet, sőt, 4 százalékuk határozottan, míg inkább nemmel 8,3 százalékuk felelt. Erre a kérdésre nem tudott válaszolni a felmérésben közreműködők 8,4 százaléka.

Megosztás