A kormányprogramról tárgyalt a Smer, az SNS, a Most-Híd és a Sie

"Hét órája tárgyalnak a kormányhivatalban a pártvezetők, egyelőre még nem tudni, mikor érhet véget a tanácskozás, az azonban már bizonyos, hogy a mai nap folyamán nem írják alá azt a dokumentumot, amely alapja lenne a kormányprogramnak, a lefektetett prioritásokat ugyanis előbb holnap a pártok házon belül, saját elnökségükkel tárgyalják majd meg. Az aláírás csak ezután várható, még a keddi nap során" - tájékoztatott röviddel 20 óra előtt Erik Tomáš.
A tanácskozás végül több mint 8 órát tartott, a pártok az alapvető prioritásokban megegyeztek - jelentette be 21 óra után Robert Fico, aki újságírók kérdésére már nem válaszolt.
A kormányhivatalban a pártokat háromtagú küldöttségek képivselték. A Smer-SD nevében Robert Fico, Robert Kaliòák és Marek Maïariè. Az SNS-t Andrej Danko, Jaroslav Paška és Anton Hrnko, a Most-Híd pártot Bugár Béla, Lucia Žitòanská a Solymos László, a #Sie pártot pedig Radoslav Procházka, Andrej Hrnèiar és Tomáš Stoklasa képviseli. A tárgyalásra meghívást kapott a pénzügyminiszter, Peter Kažimír (Smer-SD) is.
Milyen követeléseik vannak az alakuló kormány koalíciós partnereinek? Egyelőre erre csak az eddigi nyilatkozatokból lehet következtetni. Legtöbbel valószínűleg Procházka rukkolt elő, Bugár nem volt nagyon konkrét, és a Szlovák Nemzeti Párt is eléggé tartózkodóan nyilatkozott eddig ez ügyben, de azért egy-két prioritásuk már napvilágot látott. Milyen feltételeket is szabhatnak a bal-jobboldali pártba történő belépésükkel kapcsolatban?
A Háló (Sie) párt a parlamenti választások során 10 mandátumot szerzett. Az Irány-Szociáldemokráciával (Smer-SD) közös koalícióba való belépése során a Háló érdekeit még kevesebb képviselő védelmezi majd a parlamentben, hárman ugyanis már bejelentették, hogy kilépnek a frakcióból. Ennek ellenére Radoslav Procházkának van a legtöbb követelése, konkrétan tíz. Azok közé tartozik: a garázscég-ellenes törvény elfogadása, a politikusok anyagi felelősségnek bevezetésével kapcsolatos feltételek kialakítása, a fizikai és jogi személyek jövedelemadójának csökkentése, illetve a gyermekgondozási segély eddigi három év helyetti öt évig történő folyósítása.
A Háló a vállalkozók szervizcsomagjának bevezetéséhez is ragaszkodott korábban, amely tartalmazná a veszteséggel kapcsolatos adó eltörlését. Az infrastruktúra terén át akarja ültetni az R2-es gyorsforgalmi út felső-nyitrai (Horná Nitra), az R3-as árvai (Orava) és az R4-es zempléni (Zemplín) építésének felgyorsítását.
Ugyancsak követelik majd Szlovákia élelmezési önellátásának növelését, az oktatásügy következő 4 évben eddiginél 30 százalékkal nagyobb támogatását, az orvosi ellátással kapcsolatos várakozási idő megrövidítését és a szociális otthonokba történő elhelyezés felgyorsítását.
Procházka utolsó két követelése az ellenzék hatalom ellenőrzésében való részvételére, elsősorban az egészségügy terén, továbbá a Gorilla-ügyet vizsgáló nyomozó- és ügyészcsapat kiegészítésére vonatkozik, ezzel tízre bővítette prioritásai számát.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke eddig nem volt olyan konkrét, mint Radoslav Procházka. A Robert Ficóval folytatott tárgyalása után arról tájékoztatott, hogy pártja szeretne átültetni pár korrupcióellenes intézkedést. A Smer-SD elnökének bizonyára felvázolta a kisebbségekkel, régiókkal és európai politikával kapcsolatos véleményét is.
Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke már párszor kijelentette, hogy az SNS és a Smer között semmiféle idilli viszony nem alakult ki. A Ficóval folytatott tárgyalása során nem akar lemondani olyan követeléseikről, mint a vállalkozók tehermentesítése, továbbá fontosnak tartja a korrupcióellenes harcot, és továbbra is ragaszkodik majd a politikai pártokról szóló törvény módosításához. Danko vélhetően önreflexiót lát a Smerben, valamint azt a szándékot, hogy megfeleljen a mélynemzetiek jobboldali követeléseinek. Az SNS további követelése az is, hogy a hajdani házelnök, a Smer jelenlegi alelnöke, Pavol Paška semmiféle tisztséget ne kapjon.