A kormány első száz napja – Semmi ok a bizakodásra az oktatásban és kultúrában
A minisztérium élén álló Plavèan miniszter több botrányos gyanúsítás céltáblájává vált, az ellenzék szinte a kinevezése pillanatától jelezte a miniszteri posztra való alkalmatlanságát. Megkérdőjelezték a Diákhitel Alapban való korábbi ténykedését, de nem úszta meg a professzori címe megszerzésének módját érő kritika nélkül sem. A Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése – ISU rendre szervezi tüntetéseit, hisz a kormányprogramban foglaltak nem teljesítik azokat a követeléseket, amelyek a választások előtti országos sztrájk idején megfogalmazódtak. A legfőbb kritika a pedagógusok bérezésének kérdését érinti. A kormányprogram az OECD és más nemzetközi szervezetek kutatásait értelmezve megállapítja, hogy a szlovákiai pedagógusok társadalmi és gazdasági megbecsülése az európai ranglista legvégén szerepel. Ezért a kormány szándéka szerint növelni kell a pedagógusok jövedelmezését, illetve több pénzt kell az oktatásügyre fordítani, mind a működési, fejlesztési, mind a képzési területeken – foglalta össze a helyzetet Kiss Beáta.
„Nos, ehhez képest mindössze 6 százalékos emelést ért el a minisztérium szeptember elsejétől. Az elégedetlen pedagógusok rendszerszintű változásokat is követelnek, amire valóban van ígéret a kormányprogramban, de konkrét lépések még nem történtek. Az iskolaügy finanszírozását érintően a kormányprogram továbbra is normatív támogatásban gondolkodik, melyet kiegészít, illetve átértékel, és további elemeket visz bele. Ezért érthetetlen, hogy az oktatási törvény legutóbbi módosítása alkalmával miért nem használták ki a kínálkozó alkalmat, és törölték teljes egészében a minimális osztálylétszámokra vonatkozó passzust. Azt ugyanis azért találták ki, mert az előző kormány tervei között az osztály alapú finanszírozás szerepelt. Úgy tűnik, ez kikerült a nyilvánosságra hozott tervek közül, de csak kicsi előrelépést sikerült elérnie a Most-Híd pártnak azzal, hogy a kisiskolákra, illetve a teljes szervezettségű magyar iskolákra kivételként nem vonatkoznak majd ezek a minimális létszámok. Továbbra is nagy kérdés a középiskolák ügye, hisz országszerte csökken a középiskolába iratkozók száma. Ennek a folyamatnak a nagy áldozatai épp a magyar középiskolák lehetnek” – hangsúlyozta.
Az MKP alelnöke rámutatott, hogy ezeken túl más, jelentős esemény az oktatásügy területén nem történt. „A miniszter sokat utazik és kerekasztal tárgyalásokat folytat különböző szervezetekkel, szakemberekkel, amit személy szerint üdvözlök, de nincs tudomásom róla, hogy a tervezett nagyszabású oktatási reform előkészítésébe magyar szakmai szervezet tényszerűen beleszólhatna. Így csak remélni tudjuk, hogy a jövő évben előkészítendő és végrehajtandó reform az oktatásügy területén nem érinti majd egyértelműen negatívan a magyar iskolák rendszerét. Kérdés, hogy ebben mekkora súllyal tud majd részt venni a frissen létrejött nemzetiségi oktatásért felelős osztály Prékop Máriával az élen, illetve maga Krajòák államtitkár. Kétségkívül előrelépés a nemzetiségi osztály újraalakítása, bár eddig nem tisztázott a nyilvánosság számára, hogy mekkora hatáskörrel bír majd, és kikkel dolgozik együtt az osztályvezető” – jegyezte meg.
A kultúra területén a legfontosabb ténynek azt nevezte, hogy elkezdődtek a kisebbségi kulturális alap létrejöttét segítő tárgyalások. A munkacsoport vezetője a kisebbségi kormánybiztos, Bukovszky László lett. „A fejlemények nyilván a nyári szabadságolások után válnak nyilvánvalóvá. Ugyanakkor a közvéleményt a közszolgálati médiumok koncessziós díjai foglalkoztatják. Ez ügyben az MKP már kifejezte álláspontját: számarányunk mértékében jelentősen több, napi 4 óra televíziós műsoridőre lenne jogunk” – szögezte le értékelésében Kiss Beáta, az MKP oktatási és kulturális alelnöke.