A kiberbiztonság is téma lesz a GLOBSEC 2018-on Pozsonyban
Miroslav Lajčák külügyminiszter és Andrej Kiska államfő nyitják meg Pozsosnyban a ma kezdődő biztonsági fórumot, amelyen a Microsoft, a Google és a Facebook alelnökei is jelen lesznek.

Az idei fórum szervezői 140, különböző szektorból érkező felszólalóval számolnak, ami a rendezvény történetében rekordnak számít. Egyszerre három teremben folynak majd a programok, és több mint 40 kísérőrendezvény várja a tanácskozásra érkezőket. Összeségében ezer vendégre lehet számítani a világ 60-70 országából.
A GLOBSEC 2018-on felszólal többek között Peter Pellegrini szlovák és Andrej Babiš cseh kormányfő, a horvát köztársasági elnök és a visegrádi négyek külügyminiszterei. Most először lesznek jelen a nemzetközi fórumon a kibertér stabilitásával foglalkozó bizottság tagjai. Ami a magánszektort illeti, részt vesznek rajta a Microsoft, a Google és a Facebook alelnökei is.
A háromnapos rendezvény vezértémái között szerepel az Európai Unió jövője, de biztonsági kérdések is a NATO júliusi brüsszeli tanácskozásával összefüggésben, valamint a terrorizmus elleni harc is. A résztvevők körbejárják a kiberbiztonság témakörét, szóba kerül a mesterséges intelligencia is.