A falukban is kötelező lesz a fényvisszaverő mellény?
A közúti közlekedésről szóló törvény módosítását javasolja a belügyminisztérium. Ennek nyomán a lakott települések lakosságát belterületen is kötelezni lehetne a fényvisszaverő mellény vagy jelzés viselésére. A belügyminisztérium már tárcaközi egyeztetésre küldte a törvénymódosító javaslatot, így az hamarosan a parlament elé kerülhet. A tárca azzal érvel, hogy sok baleset végződik a gyalogosok súlyos egészségkárosodásával, vagy halálukkal.
Tavaly a települések közútjain 15 személy, köztük 2 gyermek vesztette életét. „A gyalogosok összesen 442 közlekedési balesetet okoztak, ezekből 384 a községekben történt“ – közölte Denisa Baloghová, az Országos Rendőrfőkapitányság szóvivője az aktuálne.sk-val.
A járókelők azzal okozták a legtöbb balesetet, hogy nem a számukra kijelölt gyalogosátkelőhelyeken próbáltak átkelni az úton. Gyakorta figyelmetlenek voltak, vagy rosszul ítélték meg a közeledő jármű távolságát és sebességét. Nem egy esetben az úton fekvő gyalogosokn azért hajtott át az autó, mert a sötétben nem vették őket észre. A fényvisszaverő mellény vagy más hasonló figyelmeztető jelzés viselésével a belügyminisztérium reményei szerint csökkenthető a halálos, vagy súlyos sérüléssel végződő balesetek száma. A törvénymódosítás 2014 január elsejétől léphet érvénybe, ha a parlament jóváhagyja.