A Diákhálózat szerint Draxler minden „tantárgyból” megbukott
POZSONY. A Diákhálózat aktivistái a délelőtt folyamán egy nagyméretű, Juraj Draxler oktatási miniszter részére kiállított bizonyítványt helyeztek el a parlament épületénél. Így értékelték a tárcavezető szakmai teljesítményét, Draxler minden „tantárgyból” elégtelent kapott.

„A bizonyítvánnyal értékeltük Juraj Draxler szakmai teljesítményét, azonban kénytelenek voltunk a miniszter urat minden tantárgyból megbuktatni. Értékelésünk alapján a miniszter úr elégtelenül szerepelt többek között oktatás- és régiófejlesztésből, nemzeti kisebbségek védelméből és demokratikus elkötelezettségből is. A bizonyítványt névre szólóan kiállítottuk az összes kormánypárti képviselő és kormánytag részére, de elfogadható eredmények hiányában sajnos nekik is évet kell ismételniük” – tájékoztatott portálunkhoz eljuttatott közleményében a Diákhálózat.
A szlovákiai magyar egyetemisták szervezete ezzel a megmozdulással fejezi ki tiltakozását a kisiskolák felszámolását célzó törvénymódosítás ellen. A kisiskolák átgondolatlan, az érintettek kizárásával végbemenő likvidálása egész régiókat ítél hanyatlásra. A minimális diáklétszám jelenlegi formában történő bevezetésének egy éves halasztása semmilyen szempontból nem jelent megoldást a problémára. „Álláspontunk szerint az iskolarendszer racionalizációját nem önkényesen meghatározott kvótákkal, hanem a fenntartók, tanárok és szülők bevonásával, illetve a helyi igények figyelembevételével kell lefolytatni. Felelős döntés csak ezt követően születhet. Ezúttal azonban sem háttértanulmányok nem születtek, sem társadalmi egyeztetésekre nem került sor, csak egy országosan több száz kisiskolát felszámoló törvény készült. Ezzel a hatalmi arroganciával és pusztítással egyetlen felelős polgár sem érhet egyet” – hangsúlyozták.
A Diákhálózat ugyanezt a hatalmi arroganciát látja az iskolaigazgatók kinevezését módosító törvényben is, amely véleményük szerint az intézmények vezetését kiszolgáltatja a helyi politikai játszmáknak. Az új törvény nem csak iskolák autonómiájának megsértését jelenti, hanem az igazgató kiválasztásban a szakmai szempontok háttérbe szorulásával jár – mutatott rá a diákszervezet.
A kisiskolák felszámolása különösen diszkriminatív a magyar közösséggel szemben, hangsúlyozta a Diákhálózat. A szlovákiai magyarság népesedési helyzete és területi elhelyezkedése miatt iskolarendszerének egyharmadát veszítheti el. „Gyermekeink számára olyan jövőt képzelünk el, amelyben anyanyelven elérhető minőségi és versenyképes alapfokú oktatás zajlik. Az iskolaügyi minisztérium mindezt a kerettanterv szabad óráinak szűkítésével is veszélyezteti, melynek következtében tovább csökkentené az anyanyelvi írás- és olvasásórák számát. Hiába gyűlt össze 26 ezer aláírás annak érdekében, hogy a magyar tannyelvű alapiskolákban a magyar nyelvet ugyanakkora óraszámban oktassák, mint szlovák tannyelvű iskolákban a szlovák nyelvet, Juraj Draxler miniszter úr szóra se méltatta a petíció kezdeményezőit” – húzták alá.
„A kisebbségi identitás és nyelv fenntartásának legfőbb eszköze az oktatás. Olyan társadalomban szeretnénk élni, amely értéknek tartja az őshonos népcsoportok önazonosságának, nyelvének és kultúrájának megőrzését. Ennek érdekében nem a magyar tannyelvű oktatási rendszer leépítésére, hanem fejlesztésére van szükség” – szögezte le a Diákhálózat.
Forrás
Hírek.sk
