A belügyminisztérium bejegyezte Miškov pártját
A SKOK közép-liberális polgári párt. A párt megalapítását tavaly decemberben jelentette be az ex-gazdasági miniszter az előkészítő bizottság tagjaival, vagyis Michal Nižnannal, Rastislav Antallal, Minika Dimintiradával és más szakértőkkel és helyi politikusokkal együtt.
„Szlovákiát elégedett és boldog emberek országává szeretnénk változtatni, és ez az utunk nagyon ösztönző kezdete” – mondta a pártról és a párt szándékairól Miškov. Az alapító ülés időpontját a SKOK a pedagógusnapra tette. „Tisztelegni szeretnénk minden pedagógus és a művelődés előtt” – magyarázta Miškov.
A párt megalapításához 11.996 aláírást gyűjtöttek össze. Miškov szerint a legtöbb aláírás Kassán gyűlt össze. „Támogatóink erős városi polgári közössége jött létre Kassán” – fogalmazott Miškov.
A SKOK párt még a hivatalos bejegyzése előtt fellépett a Szövetség a Családért által kezdeményezett népszavazás ellen, és bemutatta javaslatát arról, hogy az egyházakat és a politikai pártokat el kell választani az államtól. Továbbá bemutatta a nyilvános-polgári partnerséget, mint a nagy nyilvános projektek finaszírozásának formáját is. A párt már ismertette gazdasági-szociális reformját is. A SKOK meggyőződése, hogy a reformjavaslat elfogadása után havi 20-50 euróval növekedne a szlovákiai családok bevétele.
Miškov a SaS tagjaként kezdett politizálni. Később több társával együtt kilépett a pártból. Mindannyian Daniel Lipšic NOVA mozgalmába léptek be, később ezt a pártot is elhagyták.